Vakon, de önállóan élni – magyar diákok új találmányának köszönhetően már nem lehetetlen

Fotó: Varga Benedek
Fotó: Varga Benedek

Egy apró kütyü (Kesztyű? Gyűszű? Keszgyű?) ami segíthet a vak embereknek elérni azt, ami másoknak olyan természetes: az önállóságot. Ez a GlovEye csapat, név szerint Zemkó Boglárka, Fülöp Ádám és Klinkó Krisztián hiánypótló találmánya, amivel megnyerték a Microsoft fiatal feltalálóknak és újítóknak szóló Imagine Cup idei magyarországi fordulóját, és kijutottak a júliusi nemzetközi döntőre, Seattle-be – itt sajnos nem értek el helyezést. Az itthoni döntő óta már át is adták az első publikusan elérhető készüléket a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének.

 

 

Maga az ötlet egyszerű, mégis forradalmi. A kesztyű bluetoothon keresztül kapcsolódik egy okostelefonhoz, ami a kameráján keresztül figyeli, hogy a kis szerkezet éppen melyik betű fölött tart a szövegben, a gyűszű pedig az annak megfelelő jelet nyomja bele a viselője ujjába, Braille-írásként. Így a használója képes lesz bármilyen nyomtatott szöveget elolvasni, az egyszerű könyvektől kezdve a termékek feliratáig a boltban – így adva vissza egy szelet önállóságot az élet minden területén.

De hogyan is valósít meg három egyetemista egy ilyen újszerű találmányt, milyen nehézségekkel néznek szembe, és ki segít nekik ebben? Erről kérdeztük Fülöp Ádámot, a csapat egyik tagját.

 

benedek_varga_6D_0039_2887
Fotó: Varga Benedek

 

Bemutatnád röviden a csapatotokat?

Éppen most bővültünk ki egy fővel, de a versenyen hárman voltunk a csapatban. Zemkó Bogi a Corvinuson végez éppen nemzetközi gazdálkodás alapszakon, ő vitte az üzleti részét a projektnek. Klinkó Krisztián villamosmérnök mesterképzésen tanul jelenleg a BME-n, ő fejlesztette ki a kesztyűt. Én pedig informatikus vagyok, szintén mesterképzésen, és én készítem a mobilalkalmazást a kesztyűhöz.

 

Kinek az ötlete volt a GlovEye?

Krisztián állítása szerint egyszer ült a buszon, és látta, hogy egy vak ember szenved azzal, hogy a hangfelolvasó funkcióját használja a telefonjának. És arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha az érintést valahogyan fel lehetne használni ehhez.

Ezért kitalált egy olyan kesztyűt, ami valahogy rezgethetné a kezet, ezzel jelezne a vakoknak.

Ezt fejlesztettük tovább, hogy legyen inkább egy olvasó, amivel Braille-írásként rendesen olvashatnának a vakok; és így szépen, lépésről lépésre kialakult ez a koncepció, ami mára a GlovEye lett.

 

És ki a negyedik csapattag?

Zagyva Dani; az országos döntő után döntöttünk úgy, hogy bevesszük a csapatba. Az itthoni és az amerikai döntő között csak hat hét van felkészülni, ami szerintünk nagyon kevés, és rengeteg dolog lesz, amiben tud segíteni.

 

Krisztiánnal ketten DJ-k is vagytok, ez régi barátság? Így állt össze a csapat? (Ádám és Krisztián Fadi&Klinko néven, DJ párosként is fut.)

2013 környékén találkoztunk Dani révén. Őt külön-külön ismertük, ő pedig tudta, hogy mindketten zenélünk, de valahogy sokáig nem jutott eszébe, hogy bemutasson minket egymásnak; ez végül egy Sziget fesztiválon történt meg, egy véletlen találkozás során. Akkor meg is beszéltük, hogy a következő héttől elkezdünk zenélni, szerencsére gyorsan sikeres lett a projekt. Később beszéltünk másról is, nem csak a zenéről… így jött az ötletével. Bogit pedig az MCC-ből (Mathias Corvinus Collegium) ismerem.

 

Szóval előbb volt az ötlet, és utána döntöttetek úgy, hogy induljatok a versenyen?

Volt ez az ötlet raktáron, de nem ennyire kidolgozva. Aztán láttuk a versenykiírást, és arra gondoltunk, ez egy nagyon jó lehetőség kipróbálni az ötletünket, illetve ha tényleg működik és munkát fektetünk bele, ezzel ismertséget szerezhetünk. Jó módszernek láttuk, hogy így indítsuk el ezt az egész projektet.

 

Hogyan kezdtetek neki a fejlesztésnek? Voltak-e nehézségek?

A legnagyobb nehézség a koncepció kialakítása volt, egy pár hetes folyamat, hogy pontosan mit is akarunk létrehozni. A fejlesztés során merültek fel technikai kihívások, amik a mai napig is vannak, de bízunk benne, hogy ezeket majd le tudjuk küzdeni. Illetve szintén kihívás volt a döntőre a prezentáció összerakása. Két hetet dolgoztunk rajta körülbelül, de ezt tényleg inkább  kihívásnak nevezném, mint nehézségnek.

 

A tanulmányaitokkal mennyire tudtátok összeegyeztetni a fejlesztést?

Nekem szerencsém volt, mert mesterszakon nem annyira hardcore az egyetem. Bogi ugyan most írta a szakdolgozatát, de szerencsére neki nem kellett részt vennie a kesztyű meg az alkalmazás elkészítésében. Általában hetente három-öt órát vettek el az életünkből a megbeszélések, és arra jött még rá a fejlesztés.

 

Ez hol, hogyan történt? Eddig hány prototípus készült?

Az alkalmazás annyi, hogy én ülök fönt a szobámban, a számítógépem előtt. Rá van dugva a telefonom, írom, aztán kipróbálom, hogy működik-e. Ezt szerintem csak a kolis szobámban programoztam. Krisz meg ül otthon, ott forrasztgat a szobájában és küldi a videót, ha valami működik. Eddig egy darab van, ez kb olyan 50-60 ezer forintból jött ki nekünk, saját zsebből.

 

Ha jól tudom, felvettétek a kapcsolatot a termék jövendőbeli fogyasztóival is, a teszteléses fejlesztés során.

Igen, több látássérülttel is teszteltük már több alkalommal. Nagyon motiváló volt látni, hogy milyen lelkesek az ötlettel kapcsolatban.

Alig várták, hogy végre az övék lehessen egy ilyen kesztyű. Ez nagy erőt adott nekünk, hogy fejlesszük és csináljuk minél gyorsabban.

Most Amerika előtt is szeretnénk egy nagyságrenddel megemelni a tesztelések ütemét, hogy a termék minél hamarabb publikusan is elérhető legyen.

 

Voltak különleges igények, amikre ti esetleg nem gondoltatok, és a tesztelés során derültek ki?

Először egy koncepcióbeli dolog volt, hogy valóban jobb-e, ha Braille-írásként olvasnak, mint ha szövegfelolvasóval. Legyen-e mindkettő, vagy csak ez, csak az? A tesztelők pedig egyértelműen ragaszkodtak a Braille-íráshoz. Vannak statisztikák, hogy azok a vakok, akik tudnak Braille-t olvasni, jobban boldogulnak az életben, iskolában, munkahelyen is. Mégsem voltunk benne biztosak, hogy erre valódi igény van, de abszolút bebizonyosodott. Emellett érdekes volt, és nem gondoltunk rá, hogy az önállóság nagy vágyuk a látássérülteknek, és hogy ebben hogyan tud segíteni a kesztyű. Például nem csak egy könyvet tudnának elolvasni vele, hanem egy étlapot egy étteremben, vagy hogy milyen üdítőt vesznek le a polcról – hogy nekik óriási segítség lenne, ha a kesztyűvel ezt ott ők maguk meg tudnák csinálni.

 

Fotó: Varga Benedek
Fotó: Varga Benedek

 

Mi az, ami még  fejlesztésre szorul a terméken?

Mindenképpen szeretnénk egy stílusos, szép megjelenést adni a kesztyűnek. Az olvasási funkció is kicsit fejlesztésre szorul, tesztelni szeretnénk vakokkal, hogy előjöjjenek a problémák a felhasználásban. Például, hogy hogyan találja meg a sor elejét és a végét. Sorkövetést segítő funkciók már vannak, de ezeket konkrétan még nem teszteltük, hogy működnek-e, kellő támaszt adnak-e ahhoz, hogy folyamatosan lehessen olvasni. Ez mindenképpen eléggé időigényes lesz, és szeretnénk még a döntőig megvalósítani.

 

Hogyan épült fel a verseny? A fordulók alatt milyen kihívásokkal néztetek szembe?

Még januárban kellett jelentkezni egy ötlettel a Microsofthoz, és abból kiválasztottak 7-8 csapatot, akiknek Imagine Cup Seminar néven kéthetente volt egy előadás, ahol minden egyes alkalom elején prezentálni kellett az előző óra alapján a tanulságokat, és szépen lassan ezekből a részekből állt össze a végső prezentáció. Ennek május elején volt vége, aztán egy hónapunk volt elkészíteni a prezentációt. Arra is többször adtak visszajelzést, voltak emberek, akik végig  fogták a kezünket és segítettek az ötlet megvalósításában és kidolgozásában.

 

Mi az a legfontosabb dolog, amit a verseny és a készülés alatt tanultatok?

Számomra nagyon tanulságos volt, hogy a startup világról – akár a gazdasági, akár a marketing oldalról – átfogó képet kaptunk az előadások révén. Másrészről megtanultam, hogy miből áll egy ilyen csapat vezetése, koordinálása, milyen kihívások vannak. Bogi, állítása szerint nagyon sokat tanult az üzleti világról, még úgy is hogy ő kvázi ezt tanulja az egyetemen. Felkészítőnk, Csiszár Dénes rengeteg tapasztalattal rendelkezik a startup-okkal kapcsolatban, és egy gyakorlatiasabb szemléletet kaphattunk tőle.

Krisztiánnak pedig az volt a legfontosabb, hogy hogyan kell egy készülék prototípusát megtervezni, kivitelezni, továbbá hogyan kell előkészíteni a tömeggyártást. A fejlesztés során sok hasznos visszajelzést kaptunk a tesztelő felhasználóktól is, elmondták szerintük mivel lehetne jobbá tenni a terméket.

 

 

Mit éreztetek, amikor megnyertétek a versenyt? Számítottatok rá?

Örömöt! Örültünk, és tudtuk, hogy még nagy munka áll előttünk. A számításra Krisztiánnak volt jó válasza, miszerint nem szabad sejteni.

 

Hogyan készültök a Seattle-i döntőre? Milyen feladatok lesznek?

Nem teljesen van az átfedésben, hogy hogyan készülünk a döntőre és hogy hogyan vinnénk piacra egy ilyen terméket, erre próbálunk arany középutat találni most. Azt hiszem egy 3 perces prezentációt kell majd tartanunk, de készül elvileg egy kisfilm is. A lényeg az, hogy nagyon röviden, nagyon tömören, minél hatásosabban kell előadni az ötletünket, egyrészt a zsűrinek, másrészt hátha valamilyen befektetőnek is szemet szúrunk, még ott Amerikában.

 

Ha egy befektetőnek szemet szúrna a dolog… szóval, mik a tervek a jövőre nézve? Foglalkoznátok ezzel teljes munkaidőben?

Ha van rá lehetőség és sikerül jó terméket összeraknunk, akkor mindenképpen szeretnénk. Egyelőre a döntőre fókuszálunk, utána meglátjuk, hogy milyen lehetőségeink vannak befektetők terén, hogy állunk, hogy érezzük, tudjuk-e ezt csinálni. De bízunk benne, hogy ebből egy nap még valódi termék lesz, remélhetőleg nem is olyan sokára!

 

Alapvetően Magyarországon képzelnétek el a termék gyártását, vagy több lehetőséget láttok külföldön?

Maga a megvalósítás jelenlegi terveink szerint inkább Magyarországon lenne, viszont az értékesítést semmiképpen sem korlátoznánk Magyarországra. Mindenképpen egy nemzetközi terméket szeretnénk.

 

És mi lesz a DJ karrieretekkel?

Hát az lesz! Egy német fesztiválon játszunk a döntő előtt, úgyhogy az vicces lesz, valószínűleg nem is itthonról repülünk Seattle-be. Napközben kesztyű, este stúdió – így néz ki az életünk. Most teljes mértékben egy munkás időszak jön, de bízunk benne, hogy ez többszörösen meg fog térülni.

 

Ebben mi is nagyon bízunk, és sok sikert kívánunk a csapatnak a továbbiakban is!

 

Bauer Emese

 

tetszett_a_cikk3