Bezárás
Egyéb

Van ország, ahol a tanárok sztrájkolása eredményt ér el

Napokra bezárt az összes állami fenntartású iskola – Nyugat-Virginiában. Az állam 55 megyéjében több tízezer alkalmazott vonult ki a tantermekből magasabb béreket és juttatásokat követelve.

Amerika mindig “bezzegország” volt Magyarország jobboldali kormányai számára. Miért kéne felnéznünk egy olyan helyre, ahol lelövik a gyerekeket és verik a feketéket? Pláne, hogy Soros György kézi vezérléssel irányítja az egyik pártot. Az elmúlt héten viszont mégis olyat értek el, amire csak felnézhetünk:

tanárok sztrájkoltak egész Nyugat-Virginia államban, és négy nap után béremelést ígért nekik a kormányzó.

A tüntetések és a sztrájk hatására azonnali, öt százalékos béremelést ígért a tanároknak, és későbbi fejlesztéseket. Ugyan a sztrájkolók nem voltak ezzel teljesen megelégedve, felvették a munkát négy nap demonstráció után, de biztosították a kormányzót: visszatérnek az utcákra, ha nem tartja be a szavát. A sztrájk során húszezer tanár és tizenháromezer iskolai alkalmazott szüntette be a munkát.

A sztrájk azután kezdődött meg, hogy Jim Justice, az állam kormányzója, két százalékos, majd a következő években egy-egy százalékos béremelésről szóló jogszabályt írt alá. Ez messze az infláció alatt maradt, igaz az öt százalék is két év alatt értékét veszti, ha nem folytatódik a juttatások rendezése.

Jim Justice – jó eséllyel politikai renoméját mentve – egy mesebeli történethez fűzte, hogy engedett a nyomásnak. Egy hatodik osztályos diák megkérdezte tőle egy nyilvános fórumon, hogy miért emeli a turizmusfejlesztésre szánt pénzeket, miközben az oktatási büdzsét megvágja. A luxushotel-tulajdonos kormányzó ekkor a befektetések hasznát kezdte el magyarázni, miszerint az egy hasznos dolog az államnak, hogy egy dollárból nyolcat csinálnak a turistákkal. Ekkor Gideon Titus-Glover megkérdezte tőle, hogy

nem lenne az is egy befektetés, hogy okos tanárokat fizetnek meg, akik okossá teszik őt, és így később sokat tud tenni az államért?

A fórumról csalódottan jöttek ki az emberek, nem sokkal később a kormányzó mégis a 12 éves Titus-Glover nevét emlegette, mint aki meggyőzte őt. Ennek hatására született meg az ígéret, és ezzel nagy győzelmet arattak a közalkalmazottak.

Forrás: CNN, USA TODAY

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom