Egyéb>adatigénylés

Feljelentettük a Klebelsberg Központot

Közel három éve indult el a küzdelmünk a Klebelsberg Központ, vagyis a hírhedt KLIK ellen. A tanári fizetések csúszásáról szerettünk volna információkat kapni, de még a jogerős ítélet után másfél évvel sem kaptuk meg az adatokat. Meguntuk a várakozást, postáztuk a feljelentést.

 

Talán az ELTE ÁJK Hallgatói Önkormányzatával kapcsolatos ügyeink sem nyúltak olyan hosszúra, mint a közoktatási szervezésért felelős KLIK-kel szembeni adatigénylésünk. 2015-ben olyan hírek érkeztek a tanári érdekvédelmi szervektől, hogy a fizetések jelentős időket csúsznak. Vázoljuk fel a történetet:

2015. augusztus: közérdekű adatigénylést nyújtottunk be a KLIK-nek, a teljesítés határideje 30 nap.

2015 ősze: bepereltük a KLIK-et.

2016. február 10.: a második tárgyaláson együttműködőnek mutatkozó szervezet megígérte, hogy kiadja számunkra az adatokat. Március végét szabták meg határidőnek.

2016. április 15.: mivel nem adták ki az adatokat, ezért az ÁO szerkesztői személyesen mentek a KLIK irodájába érdeklődni. Itt Magda Balázs biztonsági vezető – aki az adatok kiadásáért is felelős – 2016 legszebb taktikai visszavonulását mutatta be, ami egy hátsó lépcsőn való elmenekülést jelent. Bátor Sir Robin Magda Balázs természetesen ezek után sem adta ki az adatokat. A közpénzből fenntartott állami szerv átvert minket. A pert újraindítottuk.

2016. június: elsőfokon pert nyertünk a KLIK ellen, akik viszont késve nyújtják be a fellebbezésüket, így a végzés 2017 januárjára jogerőre emelkedhetett.

2018. május 30.: még mindig nem kaptunk semmit, ezért feljelentettük a KLIK-et.

A KLIK azzal, hogy nem adja ki az adatokat, megvalósította a „közérdekű adattal visszaélés” tényállását, amely vétségnek minősül, és a felelős akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Reméljük, hogy erre nem kerül sor, és a KLIK hajlandó lesz a magyar törvényeket betartani.

Megosztás