
„Hálás feladat olyanért dolgozni, ami ennyi embernek fontos”
Augusztus elején 21. alkalommal rendezték meg a Szakkollégiumi Mozgalom hagyományos nyári rendezvényét, a Szakkollégiumok Nyári Találkozóját, vagyis a Nyatát a...
Két kórház az összeomlás szélén? Megérett a fizetésemelés a főnöknek!
A kormány minden bizonnyal meg lehet elégedve azzal, amilyen irányba haladnak a trendek az egészségügyben és az oktatásban. Ilyen lehet például az, hogy az ajkai kórház intenzív osztályán az orvosok és a nővérek is felmondtak, vagy hogy a Honvédkórházban nemrég lett elege 112 orvosnak, hogy nem kapják meg a túlórapénzüket. Hasonlóképp az Emberi Erőforrások Minisztériumának sikereit mutatja, hogy Kásler unokái, és államtitkárának gyerekei is magániskolákba járnak.
Kásler Miklós fizetését ugyanis az 1.1 millió forintról augusztus elejétől 1.78 millió forintra emelték, egy tegnap közzéadott dokumentum szerint.
Megkérdeztük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, illetve a Miniszterelnökséget, hogy milyen pozitív tapasztalatok alapján döntöttek a fizetésemelés mellett, válaszukkal a cikket frissítjük.
Címlapi kép: Thaler Tamás
Augusztus elején 21. alkalommal rendezték meg a Szakkollégiumi Mozgalom hagyományos nyári rendezvényét, a Szakkollégiumok Nyári Találkozóját, vagyis a Nyatát a...
Hol tart ma Magyarországon egy egyetemi hallgatói önkormányzat, ha szövegértésről van szó? Mutatjuk. Közérdekű adatigénylést adtunk be ugyanis a szegedi...
Az Alkotmánybíróság (AB) öttagú tanácsa július 10-én visszautasította Török Márk, a volt szegedi HÖK-elnök indítványát. Török még akkor fordult bírósághoz,...
Két éve még megígérték, hogy kiadják a tanári fizetések csúszásáról szóló adatokat, de most már azt mondják, hogy nincs ilyen...