Bezárás
Közoktatás

Gyöngyöspatai szegregációs per: nem derült ki, hogyan képzelik a természetbeni kártérítést

Az elmúlt hetekben a gyöngyöspatai roma tanulók szegregációs perének ítéletétől volt hangos a közbeszéd. Jogerős ítélet született arról, hogy összesen 99 millió forintot kap 60 roma tanuló. Őket származásuk miatti hátrányos megkülönböztetés ért azáltal, hogy rosszabb minőségű oktatásban részesültek, mint a nem roma diáktársaik. Horváth László országgyűlési képviselő a kártérítést képzés, oktatás formájában szeretné törleszteni. A hangzatos javaslat megvalósításáról azonban semmilyen információ nem látott napvilágot. 

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Az évekig tartó per alapjaként Dr. Kállai Ernő kisebbségi ombudsman 2011-es jelentése szolgált, amiben leírta, hogy a gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános iskolában külön osztályokban tanították a roma diákokat és rosszabb minőségű oktatásban részesültek. Roma gyerekek nem járhattak napközibe, és a testnevelés óra keretében szervezett úszásoktatásban sem vehettek részt.

Az iskolát fenntartó önkormányzat azzal védekezett, hogy nem volt tudomásuk a tanulók etnikai hovatartozásáról. A jogerős ítélet 99 millió forint kártérítésre kötelezi a gyöngyöspatai önkormányzatot és a hatvani tankerületet. 

Orbán Viktor a kártérítést munka nélkül kapott pénzként értékelte. Hollik István pedig Facebookon megosztott videójában az ítéletet úgy kommentálja, hogy Sorosék csődbe akarnak vinni egy önkormányzatot.

A jogerős bírósági ítéletet bíráló kormányzati nyilatkozatok után Horváth László, a térség országgyűlési képviselője is a nyilvánosság elé állt, és közölte, hogy nem fizeti ki a jogerősen megítélt kártérítést. Kijelentette, hogy a perben érintett felek között olyan megállapodást szeretne kötni, amely nem készpénzt ad a diákoknak, hanem a bíróság által jogerősen megítélt kártérítési összeg erejéig oktatást és képzést nyújt.

A javaslat ismertetésekor Horváth László a képzések négy lehetséges kategóriáját ismertette. Ezek az idegennyelvű, illetve informatikai képzések,szakképesítést biztosító és beilleszkedést, életvezetést segítő foglalkozások. Elmondta, hogy az említett képzéseket Gyöngyös közigazgatási területén kellene megvalósítani.

A képzések megvalósításáról, azok finanszírozásáról és a lehetséges képző intézményről viszont nem beszélt. Annak ellenére, hogy a megítélt kártérítési összeg kifizetését elmondása szerint többek között azért tagadja meg, mert azt az önkormányzat nem tudja kifizetni, a javaslatában közölt oktatást, képzést mégis ugyanúgy a kártérítési összeg erejéig biztosítaná. 

Megkérdeztük Horváth Lászlót, hogy álláspontja szerint melyik oktatást, illetve képzést nyújtó intézmény jön szóba az említett képzés megvalósítójaként? Történt-e bármilyen egyeztetés, megállapodás oktatást, képzést nyújtó intézménnyel az ügyben? Melyekkel? Hogyan csökkentené a kártérítés terheit az önkormányzatra nézve a javaslat, amely elfogadása esetén a megítélt kártérítési összeg erejéig nyújtaná a képzést? A képviselő válaszát az alábbiakban közöljük:

“Múlt hét pénteken az alperesek jogi képviselője megküldte az egyeztetést kezdeményező javaslatot a felperesek jogi képviselőjének. Információink szerint az alapítvány szombaton egyeztetést kezdeményezett a témában Gyöngyöspatán az érintett családokkal, azonban az egyeztetés helyett ordítozásba torkollott az esemény. Várunk az érdemi válaszra, azonban törekedni fogunk arra, hogy – amennyiben van nyitottság a felperes családok részéről – velük közvetlenül vegyük fel a kapcsolatot. A természetbeni kártérítésként felkínált képzések és oktatások típusait ismertettük, azonban a 60 felperes, 60 különböző élethelyzetet, igényt, elképzelést jelent, így nem lehet általánosan érvényes megoldást felkínálni, ezért szakemberek bevonásával igyekszünk majd az élethelyzetükhöz leginkább igazodó, hosszú távú megoldást jelentő tudást biztosítani számukra. Az önkormányzat terheit jelentősen csökkentené a természetbeni kártérítés lehetősége, hiszen a kormányzat által felkínált képzések és oktatások finanszírozásánál a kormányzati költségviselésben is bízunk, emellett Gyöngyöspata békéje és az emberek igazságérzetének helyreállítása sem elhanyagolható szempont a teherviselés csökkentésében.“

Mivel Horváth László az oktatás, képzés megvalósításáról és a képző intézményről semmilyen információt nem közölt válaszában, így megválaszolatlan kérdéseinket ismét megküldtük email címére, azonban ezekre eddig nem érkezett válasz. Megkerestük kérdéseinkkel a pernyertes felperesek megbízottját, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítványt is:

Hányan jelezték eddig Önöknek, hogy milyen formában tartanak igényt a kártérítésre és milyen arányokban választják az egyes lehetőségeket?

“A Gyöngyöspatán múlt szombaton, 1. 18-án az ügyfeleinkkel folytatott személyes konzultáción egyetlen nyertes felperes sem jelezte, hogy igényt tartana oktatásra, képzésre, mindenki a jogerős ítéletben rögzített anyagi kártérítést preferálta.”

Tájékoztatta-e Önöket Horváth László arról, hogy a természetben történő kártérítés esetén hol, milyen képzésben vehetnek részt a károsultak? A képzés iskolarendszerű vagy iskolarendszeren kívüli lenne-e?

“Sem Horváth László, sem a vesztes alpereseket képviselő ügyvédi iroda a felperesek ügyvédjéhez  intézett levelében nem adott semmilyen tájékoztatást arra vonatkozóan, hogyan képzelik a természetbeni kártérítést. Nincsenek tehát személyre szabott egyéni fejlesztési tervek, fejlesztési célkitűzések, a fejlesztések időtartama, fejlesztő intézmény, helyszín stb. Ennek megfelelően a nyilvánosság előtt sokat szellőztetett javaslatot lehetetlen értékelni és viszonylag elég nehéz komolyan venni.”

Kérem kommentálják Horváth László kérdésünkre adott válaszában található alábbi mondatát: “Információink szerint az Alapítvány szombaton egyeztetést kezdeményezett a témában Gyöngyöspatán az érintett családokkal, azonban az egyeztetés helyett ordítozásba torkollott az esemény.”

“A cfcf (Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány – a szerk) rendszeres írásos és személyes kapcsolatot tart fenn Gyöngyöspatai megbízóival ezen folyamat egyik eseménye volt az idézett január 18.-i esemény. Tekintettel arra, hogy előző nap járt le a jogerős ítéletben a Debreceni Ítélőtábla által előírt kártérítés fizetési határideje, mivel a Kúria elutasította a felülvizsgálatot kérő pervesztes alperesek fizetést felfüggesztő kérelmét, ellenben az alperesek nem tettek eleget fizetési kötelezettségüknek, mitőbb jól láthatóan előkészületeket sem tettek a fizetésre (senkitől nem kértek postai címet a kézbesítéshez, vagy számlaszámot az átutaláshoz), a hangulat valóban meglehetősen feszült volt. Nem segített a feszültség enyhítésében több olyan közszereplő éles hangú nyilatkozata a megelőző napokban, akiknek semmi közük nincsen a jogügylethez.”

Az említett javaslatot konkrétumok nélkül vetette fel Horváth László és utasították azt el a kártérítésre jogosult romák. Vasárnapi sajtótájékoztatóján Rétvári Bence államtitkár azt nyilatkozta, hogy közvetlenül indít egyeztetéseket a gyöngyöspatai ügy károsultjaival. 

Uzonyi Ádám

Cimlapkép: A gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola 2020. január 21-én. MTI/Komka Péter

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom