közoktatás

Nyílt levélben fordultak a Lauder végzős diákjai a köznevelési államtitkárhoz és az Oktatási Akciócsoporthoz

Nyílt levelet írtak egy alapítványi iskola végzős diákjai a köznevelési államtitkárnak és az Oktatási Akciócsoportnak. Levelükben az államtitkár által a koronavírus-járvány okán belengetett, az érettségi szervezésével kapcsolatos elemeket nehezményezik, valamint alternatív javaslatokat is kínálnak az érettségi lebonyolítására.


Támogasd az Átlátszót szja 1% felajánlásával! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány

A Lauder Javne Iskola diákjai az idei érettségi lebonyolításért is felelős Maruzsa Zoltán államtitkárt keresték meg levelükkel, valamint az általa vezetett Oktatási Akciócsoporthoz fordultak. Mint ismeretes, az államtitkár április 9-i sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy ugyan végleges döntés még nem született az ügyben, de az idei érettségi járvány-kompatibilis lebonyolítására már több javaslatuk is van. Ezek között szerepel a szóbeli vizsgák eltörlése, minden olyan esetben, ahol ez nem az egyetlen vizsgázási lehetőség. Szintén elképzeléseik között szerepel, hogy a másfél méteres távolságot az érettségi vizsgák lebonyolítása során mindenkinek tartania kellene, egy helyiségben pedig maximum 10 ember tartózkodhatna egyszerre.

Az érettségi vizsgák időzítésével kapcsolatban Maruzsa azt mondta, hogy „ha a járványügyi helyzet romlik, akkor minél előbb, ha javul, akkor minél későbbre kell azokat ütemezni május-június folyamán.” Egyelőre azonban a szokásos, május első hétfőjén való kezdésre készülnek, ami idén május 4-e.

A Lauder Iskola diákjai mindezen javaslatok kapcsán fogalmaztak meg egy nyílt levelet, melyet teljes terjedelmében teszünk közzé. Végleges döntés az érettségi vizsgák ügyében a szerdai kormányülésen várható.

Tisztelt Maruzsa Zoltán és Oktatási Akciócsoport!

Az operatív törzs április 9-ei bejelentése az érettségire készülő diákok közül sokunkban aggodalmat keltett. A járvány miatti veszélyhelyzet a végzős diákok készülését nagyban felborította, és egy alapból stresszes helyzetet – ami az érettségire felkészüléssel egyébként is jár – komoly bizonytalansággal súlyosbította. Emellett egy vizsgára úgy lehet igazán felkészülni, ha annak előre tudjuk az időpontját. Tisztában vagyunk azzal, hogy a közzétett javaslat nem jelent végleges döntést és a helyzettől függően még változhat.

Tudjuk, hogy nincs tökéletes megoldás, és minden bizonnyal sokan dolgoznak most azon, hogy megtalálják a legkevésbé rossz, kivitelezhető tervet az idei érettségi vizsgák lebonyolítására. Mi, diákok is szeretnénk ebben segíteni azzal, hogy a bennünk felmerült kérdéseket és aggodalmainkat pontokba szedve közzétesszük:

  1. Az operatív törzs által ismertetett ajánlások és javaslatok célja, hogy minél kevesebb ember kapja el a koronavírust.
    1. A Kormány szándéka a kijárási korlátozással, hogy kerüljük az otthonunk elhagyását és a tömeget. Ezzel szembefordulna, ha a végzős évfolyamok a vizsgán egyszerre tartózkodnának egy légtérben.
    2. Az allergiaszezon miatt a levegőben is terjedő vírus nagyobb veszélyt jelent az egy légtérben tartózkodókra.
    3. Mostanra tudjuk, hogy a tünetmentes fertőzöttek a legveszélyesebbek. Mivel nem biztosítható mindenki számára az előzetes vizsgálat, lehetséges, hogy tünetmentes fertőzött lesz az érettségizők között.
    4. Hogyan lenne biztosítva így az érettségiző diákok számára a vizsga alatti biztonságos és kényelmes környezet? Hogyan lenne megoldva az iskolák folyosóján a távolság betartása a vizsga előtt, illetve szünetekben? Biztosítva lennének a diákok és tanárok számára a vizsgák ideje alatt a megfelelő védőfelszerelések?

 

  1. A diákok és családjuk egészségének megőrzése a legfontosabb.
    1. A diákok vagy a velük élő családjuk egy része kifejezetten veszélyeztetett személynek számít. (Asztmás, cukorbeteg, idős stb…)
    2. Sok diák nem tudja megoldani az iskolába jutást saját járművel, így tömegközlekedést kellene igénybe vennie, ami veszélyes a mostani helyzetben.
    3. Egy, a WHO által közzétett cikkben orvosok hangsúlyozták, hogy a vírus fiatalokra is veszélyes, nem csak az idősebbekre.[1]
    4. Több gimnáziumban volt fertőzött diákról hír. Azok a diákok, akik fertőzöttek vagy kötelező karanténban vannak, hogyan fognak vizsgákat tenni?

 

  1. A tanárok egészsége is veszélyben lenne, ha a javaslat szerinti módon rendeznék meg a vizsgákat.
    1. A tanárok egészsége is veszélybe kerülne, hiszen jelen kell lenniük a vizsgák alatt.
    2. Sok 60 év feletti tanárunk van, akik a különösen veszélyeztetett kategóriába tartoznak.

 

  1. Továbbtanulás szempontjából:

A diákok nagy része a felvételi többletpontokat nyelvvizsgákból és emelt szintű érettségi vizsgákból gyűjtik össze. Ha ezeket nem rendezik meg vagy az érettségi vizsgák nem szokványos módon folynak le, egy újfajta pontrendszerre lenne szükség a felsőoktatásban, amely újfajta pontrendszer egyenlő esélyeket teremt minden felvételiző számára.

Ezen szempontok, illetve az operatív törzs javaslata alapján egy megoldást találunk megvalósíthatónak, amely figyelembe veszi a járványügyi szempontokat és egyenlő esélyeket teremt a felsőoktatásba való bekerüléshez:

  1. A felsőoktatási felvételibe nem számító érettségi vizsgák esetén:
    1. Eredményét váltsa ki az év végi jegy vagy az elmúlt 4 év átlaga, így ténylegesen tükrözve a diákok gimnáziumi éveinek munkáját.
    2. Az átlagok százalékba átválthatóak lennének egységes módon, így a felvételi pontrendszerbe átszámolhatóak. (Pl. 4,5 a jegyek átlaga – 80% (jeles), 5 a jegyek átlaga – 100% (jeles), ha egy diák érdemjegyei az alábbiak: 5, 5, 5, 4, az 90%-os eredményt jelent.)
  1. A felsőoktatási felvételibe beszámító érettségi vizsgák esetén:
    1. Az emelt szintű írásbeliket a Kormányhivatal ne központi helyen szervezze, hanem azokat decentralizáltan, minden diák – a középszintű érettségi mintájára – a saját iskolájában írja meg. Így biztosítható lenne, hogy akár minden diák külön teremben írhassa az érettségit. A diákok védőfelszerelés nélkül írhatnák a dolgozatot, viszont megoldandó probléma lenne a beadott dolgozatok fertőtlenítése javítás előtt.
    2. A felsőoktatási felvételibe beszámító emelt és középszintű érettségik szóbeli részét eltörölnék.
    3. Mivel a szóbelik jellemzően jobb átlageredményt adnak, mint az írásbelik, a korábban érettségizettekkel és a jövőben ez alapján az eredmény alapján felvételizőkkel való korrekt összehasonlíthatóság érdekében az írásbeli eredményekből a következő eljárással hozzanak létre érettségi eredményt: számolják ki az elmúlt 3 évre[2] az adott tárgyból a teljes érettségi eredmény pontszámának (írásbeli + szóbeli) és az írásbelik pontszámának hányadosát, vegyék a 3 darab éves hányados mértani közepét, s ezzel szorozzák meg az írásbelin szerzett pontszámot, majd az érettségi jegyet az eredeti eljárás szerint lehet kiszámolni.
  1. Továbbtanulás szempontjából:
    1. A pontrendszert nem kellene megváltoztatni.
    2. Sok diák a többletpontjait egy emelt szintű érettségivel és egy nyelvvizsgával tervezi összegyűjteni. Legyen lehetősége azoknak a diákoknak átjelentkezni emelt szintű nyelvi érettségire, akik nyelvvizsgát terveztek tenni az elkövetkezendő hónapokban, hiszen így nem vesztenék el a többletpontjaikat.
  1. Előrehozott érettségik szempontjából:
    1. Az operatív törzs javaslatát látjuk a legészszerűbbnek, miszerint törölnék az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti szintemelő vizsgákat.
    2. Azok érettségije, akik nem idén jelentkeznek továbbtanulni, eltolható az őszi időszakra.
  1. Adminisztratív és operatív teendők a vizsgák lebonyolításával kapcsolatban
    1. Nyilatkoztatni kell az érettségizőket arról, hogy a választott középszintű vizsgatárgyaikból a vizsgáik eredményét az év végi jegyek alapján kérik (felsőoktatási felvételiben nem használható sem most, sem később) vagy írásbeli vizsga alapján (felsőoktatásba beszámítható).
    2. Nyilatkoztatni kell a diákokat arról, hogy a járvány miatt elmaradt nyelvvizsga pótlása céljából kíván-e emelt szintű érettségi vizsgát tenni.
    3. A vizsgák előkészítése a járványügyi biztonsági szempontok maximális figyelembevételével.

Számunkra a legfontosabb, hogy sikeres érettségi vizsgákat tegyünk, hiszen négy éve erre készülünk. A mostani helyzetben azonban a vizsgák megtartása a javasolt módon veszélyes lenne számunkra és a környezetünkre is. Ezért kérjük az erről döntést hozó szakembereket, hogy a fenti érveinket, javaslatunkat is vegyék figyelembe, és a végleges döntést az idei érettségi vizsgákról így hozzák meg.

Tisztelettel,

Lauderes érettségiző diákok

[1] https://www.bbc.com/news/world-51982495

[2] A 2017-től érvényes új érettségi jogszabályoknak megfelelő vizsgák figyelembevételével.”

Cikkünk megjelenéséig nem érkezett válasz a nyílt levélre.

Cikk szerzője: Őri Ádám

Kép forrása: MTI/Máthé Zoltán

Adj 1 százalékot az Átlátszónak! Adószám: 18516641-1-42 Átlátszónet Alapítvány
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri vagy rendszeres adománnyal, vagy az szja 1 százalékod felajánlásával!

Megosztás