Bezárás
Felsőoktatás

„A felsőoktatásnak és a kutatásnak autonómnak kell lennie” – Heller Mária a kancellári rendszerről

Folytatjuk a kancellári rendszer bevezetésének hatodik évfordulója alkalmából indult cikksorozatunkat. Ezúttal Heller Máriát, az ELTE TáTK habilitált docensét, az Oktatói Hálózat egyik alapító tagját kérdeztük a téma kapcsán.

Előfizetőket keresünk – támogasd a munkánkat havi ezer forinttal!
Támogatom

Á.O.: Mondana néhány általános információt a kancellári rendszerről? Hogyan működik, mi a lényege?

H.M.: Ezt a rendszert nagy tiltakozások ellenére 2014-ben vezették be. Az Oktatói Hálózat és más intézmények is tiltakoztak akkoriban ellene.

Az új rendszer bevezetése előtt az egyetem első számú vezetője a rektor volt. De a döntéseket nem ő egyedül hozta meg, hanem együttműködve a szenátussal, amelybe minden kar delegál tagokat. Emellett volt az egyetemnek gazdasági főigazgatója is, aki alá a gazdasági osztály és az egyes karokon működő gazdasági hivatalok tartoztak. A gazdasági főigazgató a rektor alá volt rendelve és együtt kellett vele működnie.

Ehhez képest 2014-ben az történt, hogy kívülről neveztek ki kancellárokat az egyetemekre. Volt ugyan néhány olyan egyetem, ahol a volt gazdasági főigazgatóból lett a kancellár (pl. a Corvinuson), de a legtöbb egyetemen intézményen kívüli emberek kerültek ebbe a pozícióba. Nekik többé-kevésbé volt ugyan gyakorlatuk a gazdasági életben, de általában nem a közigazgatásban, közoktatásban, hanem a magángazdaságban és a versenyszférában.

Az új rendszer szerint a kancellár a rektor mellé van rendelve, nem szól bele az akadémiai ügyekbe, csak a pénzügyi kérdésekbe. Márpedig az egyetemen mindennek van pénzügyi vonzata. Az új felállás szerint egy kétfejű rendszer működik a felsőoktatási intézményekben, amely arra kötelezi a rektorokat, hogy szorosan működjenek együtt a kancellárral. A probléma azonban az, hogy a kancellárt nem az egyetem alkalmazza, hanem a minisztérium, és ilyen módon ő a miniszternek tartozik elszámolással az egyetem ügyeiről.  A kancellári rendszer bevezetése óta a rektor nem válogathatja meg, hogy kivel tud együtt dolgozni, a szenátus sem dönthet abban, hogy kiben bízik meg annyira, hogy az egyetem pénzét az kezelje. A szenátus sok tekintetben elvesztette döntési autonómiáját.

2010 óta a felsőoktatás kivéreztetése folyik, ugyanis rettenetes pénzösszegeket vontak ki belőle. Azonban van egy pár olyan egyetem, amelyet a kormányzat kiemelten finanszíroz, és az a pénz, amit ők kapnak, az a többi egyetemtől van elvéve. Ilyen mondjuk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ahova hatalmas pénzek vándorolnak. Például a Széll Kálmán terv alapján az derült ki, hogy a bejövő EU-s felsőoktatási támogatások nagy része oda ment éveken keresztül.

Azt is tudjuk, hogy az egyházi egyetemek jobban vannak finanszírozva, mint az állami felsőoktatási intézmények.

A forrásmegvonás mellett a másik probléma az elosztás. Korábban voltak különféle normatívák, amelyekkel finanszírozták az egyetemeket. Egy ilyen maradt meg, a hallgatói normatíva, amelynek értelmében az egyetemek a hallgatói létszám alapján kapnak pénzt. Emellett voltak még például kutatási normatívák, épületfenntartási normatívák, intézményfenntartási normatívák. Vagyis különböző pénzeket kapott az egyetem és nem csak a hallgatói finanszírozástól függött. Ezt alakította át a Fidesz-kormány, hiszen mára már nincs más, csak a hallgatói fejkvóta, ami ráadásul nagyon alacsony, nem finanszírozza a képzés költségeit. A probléma ráadásul ezzel az, hogy ezt az összeget nem is lehet túlságosan felemelni, mert igazságtalan azokkal a hallgatókkal szemben, akik maguk finanszírozzák a képzésüket.

Á.O.: Említette az imént a gazdasági főigazgatót. Neki hasonló jogkörei voltak, mint a kancellárnak?

H.M.: Én úgy tudom, hogy a kancellár bővebb jogkörrel rendelkezik. Jelen esetben az a lényeg, hogy ő máshova van becsatornázva. Amíg a gazdasági főigazgató az egyetemtől függött és neki dolgozott, addig a kancellár a minisztériumtól függ és neki tartozik elszámolással. Rajta keresztül megvalósulhat a felülről jövő kézivezérlés, és a belső ügyek állandó megfigyelhetősége, ez a nagy különbség.

Á.O.: Önnek személy szerint mi a véleménye erről a rendszerről?

H.M.: Minden erőnkkel tiltakoztunk, minden fórumon, mint Oktatói Hálózat és én személy szerint is hallattam a hangomat. Azt gondolom, hogy a felsőoktatásnak és a kutatásnak autonómnak kell lennie, ebbe se politikailag, se ideológiailag nem lehet és nem szabad beleavatkozni.

A fenntartó részéről jogos az az igény, hogy eredményeket vár el és ellenőrizni akarja a megfelelő működést, de a kormány nem a saját zsebéből finanszírozza ezeket a területeket. Az oktatásra, a kutatásra az országnak, a nemzetgazdaságnak, a társadalomnak szüksége van, és mint ilyet kell ezt finanszírozni. Az oktatás és a kutatás eredményességét csak egy autonóm módon működő tudás-szféra és intézményrendszer tudja biztosítani.

Á.O.: Melyek voltak a kancellári rendszer létrehozásának kimondott és talán kimondatlan céljai?

H.M.: Az utóbbi években megfigyelhető az a szándék, hogy a felsőoktatást, a közoktatást, a tudományos kutatást, valamint a kulturális területet a kormány igyekszik uralni és mozgásterüket szűkíteni. Ez a törekvés Orbán Viktor legutóbbi, tusványosi beszédében jól tetten is érhető. Úgy látom, ma már nem az a cél – ami a XIX. század óta a szemünk előtt lebegett –, hogy Magyarország kiművelt emberfők országa legyen, hanem az, hogy az emberek minél kevésbé legyenek képesek megítélni a körülöttük történteket, hogy minél könnyebben befolyásolhatóak, irányíthatóak legyenek. Az Oktatói Hálózat ennek kapcsán írt egy tanulmányt, hogy hogyan építette le a kultúra, a tudomány, az oktatás és a média területét az Orbán-kormány 2010-2019 között (Háttal Európának). Ezt az Európai Parlamentben is bemutattuk és Budapesten is volt egy sajtótájékoztató. Az anyag egyébként hozzáférhető könyvben és elérhető online is.

Á.O.: Mi volt a probléma, amit ezzel a rendszerrel orvosolni szerettek volna?

H.M.: Millió probléma van az oktatásban és a kutatásban is. De úgy érzem, a rendszer bevezetésének nem az volt a célja, hogy a problémákat megoldja, hanem hogy még erőteljesebben kézi vezérléssel tudják irányítani az egyetemeket. Egyértelműen látjuk tehát az autonómia csorbítására irányuló kormányzati szándékot.

Az új rendszerrel egy csomó új problémát is generáltak a kulturális és tudományos területeken, így tulajdonképpen csak rosszabb lett helyzet ahhoz képest, amilyen korábban volt.

A régi rendszer sem volt jó. Azonban pozitívabb volt a tekintetben, hogy egy olyan személy intézte az egyetem ügyeit, aki maga is ott dolgozott, és nem csak a kívülről jövő parancsoknak akart megfelelni.

Ugyanakkor az egyetemeknek is szükségük van külső kontrollra, hiszen anélkül nem is lehet őket működtetni, felügyelni stb., de azt gondolom, hogy a szubszidiaritás elvének megfelelően, a döntéseket azon a szinten kell meghozni, ahol szükség van rájuk és nem feljebb.

Problémákról kérdezett, az egyik ilyen probléma a közbeszerzési rendszer. Az egyetemeken lévő forráshiány még azzal is terhelve lett, hogy azok a dolgok, amelyeket közbeszerzéssel veszünk meg, kétszer annyiba kerülnek, mintha az utcáról mennék be megvásárolni.

Korábban is figyelni kellett a kiadásokra, hiszen mindig is rosszul volt finanszírozva az egyetem. Ahhoz pedig, hogy működni tudjunk, és az alapfeladatot, az oktatást el tudjuk látni, át kell csoportosítanunk bizonyos összegeket, például a kutatásból, amit elvileg nem lenne szabad. Ebből látni lehet, hogy az egyetemeknek még a kötelező alapfeladatuk ellátására sincs elég forrásuk. Ez pedig azt is eredményezi, hogy az alulfinanszírozott magyar egyetemeknek nehéz versenyben maradniuk a nemzetközi szintéren.

Á.O.: Feltételezem, hogy mára már tisztázódtak a feladatkörök: mi a feladata a rektornak, a kancellárnak és mi a szenátusnak.

H.M.: Elvileg igen. Körvonalazva van, hogy a kancellár a gazdasági ügyekbe szól bele, de – mint tudjuk – nincs olyan ügy az egyetemen, aminek ne lenne gazdasági kihatása is. Ilyen értelemben mára már nem a rektor lett az elsőszámú vezetője az egyetemnek. Hiába vannak tehát elvileg egymás mellé rendelve, valójában a kancellár és a pénzügyi döntések irányítják az ügyeket.

Á.O.: Mekkora stábbal dolgozik a kancellár, lehet ezt tudni?

H.M.: Nem tudok pontos adatokat, mert szervezeti átalakítások is voltak, de sokkal több ember dolgozik a kancellárián, illetve a kancellár alá rendelve, mint ahányan korábban a gazdasági osztályon. És ezt a megnövekedett adminisztrációt az oktatásnak kell „eltartania”, ez pedig nem csekély költség.

Á.O.: Van előnye a rendszernek?

H.M.: Én nem látom az előnyöket.

Á.O.: Milyen változásokat tapasztalnak a rendszer bevezetése óta az egyetem gazdálkodásában?

H.M.: Nagyon erőteljes kézi vezérlést tapasztalunk. A döntések sokkal magasabb szinten születnek, mint ahogyan az reális és elfogadható lenne. Nem az dönthet, aki az adott kar, tanszék szintjén látja a problémákat.

Á.O.: Mennyire tudta hozni a remélt gazdálkodási eredményeket ez a rendszer?

H.M.: Nem hozta, nem is tudta hozni, hiszen azóta újabb elvonások voltak. Minden egyetem rendre hatalmas hiányokkal zárja az aktuális évet. Ezért kitaláltak egy másik rendszert, a kiemelt támogatások rendszerét, amely segít túlélni azoknak az egyetemeknek, ahol már hatalmas a hiány. Ezek elosztása még kevésbé van bármilyen normatív szabályokhoz kötve. Ez az egész rendszer ugyan úgy, mint az egészségügy esetében a lyukak betömködéséből áll. Semmilyen módon nem mondhatjuk azt, hogy ezzel gazdasági célokat el lehetett volna érni. Én úgy látom, az egyetlen gazdasági cél az volt, hogy minél több pénzt kivonjanak a rendszerből. Ezt sikerült elérni.

A kormányzat most új egyetemfenntartási rendszer bevezetését tervezi azzal, hogy egyes egyetemeket alapítványi formára alakít át. A külföldi példák alapján az látható, hogy az alapítványi rendszer nem rossz, az azonban nem világos, hogy itthon ez a rendszer hogy fog működni és hogyan lesznek az egyetemek finanszírozva.

Á.O.: Az egyetem köznapi működésében ez milyen érzékelhető változásokat hozott?

H.M.: Például, hogy nagyobb lett a bürokrácia, az eljárások sokkal komplikáltabbá váltak, az eljárási idő is meghosszabbodott.

Á.O.: Hogyan látja, érdemes volt bevezetni ezt a rendszert vagy lát erre egy jobb alternatívát, ami ugyanúgy elősegíti a hatékonyabb, átláthatóbb gazdasági működést?

H.M.: Szerintem nem érte meg, illetve akinek talán megérte, az az, aki bevezette. Az egyetemek semmiképp nem jártak jól vele. A tudás, a minőség ma nem kurrens árucikk.

Kérdezett: Gödri Rita

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Előfizetőket keresünk – támogasd az Átlátszót

Az Átlátszó nonprofit szervezet, nem fogadunk el pénzt politikai pártoktól vagy az államtól. Rád viszont nagyon számítunk!

Támogatom