Önkéntesség

Nemzetközi önkéntesség: életre szóló lehetőség diákoknak – Berlinben és Portóban jártunk

Az Útilapu hálózat Magyarországon évente több kéthetes önkéntes tábort szervez. Az Útilapu tagjaként a diákok részt vehetnek egy önkéntes projektben, amely gyerekek oktatásától, a kiállításon és fesztiválszervezésen át, a különböző környezetvédő és alkotóprojektekig terjed.

Magyarországon kevesen tudnak róla, hogy az antwerpeni központú nemzetközi humanitárius célú, önkéntes ngo-nak, a Service Civil Internationalnek (SCI) van egy magyar partnerszervezete, az 1993-ban alapított Útilapu hálózat. A civil szervezet célja az önkéntes oktatási, nevelési programokon keresztül a fenntartható fejlődés, az erőszakmentesség és a tolerancia szélesebb körű elterjedése. Mindez olyan alapértékekkel párosul, mint az emberi jogok tiszteletben tartása, szolidaritás, környezettudatosság. A küldetés célja a békés, biztonságos együttélés megteremtése.

Az SCI története és szervezete

Az 1920-ban Pierre Cérésole svájci mérnök által alapított, idén 100 éves Service Civil International első projektje az első világháborút követően a verduni csata során romba dőlt falvak újjáépítése volt. Közös programként ez a francia-német kiegyezés szimbólumát jelentette. Később az SCI humantiárius mozgalmai jelentős segítséget nyújtottak természeti katasztrófák és háborúk sújtotta területeken, így Walesben, Indiában, a spanyol polgárháborúban, illetve az algériai függetlenségi háborúban. A második világháborút követően a mozgalom nemzetközi szervezetté nőtte ki magát, amelyhez ma 42 alszervezet és számos partnerintézmény tartozik. Az egyesület felépítését tekintve az önkéntesekből, nemzetközi koordinátorokból, regionális és tematikus alszervezetekből áll.

Az egyesület két fő tevékenység köré épül.

A kéthetes nyári táborokon túl hosszú távú önkéntes lehetőségek is adottak, amelyek az Erasmus+ által finanszírozott Európai Önkéntes Szolgálat (European Voluntary Service, EVS), és a hosszútávú (Long Term Volunteering, LTV) projektek keretében valósulnak meg. Az Európai Önkéntes Szolgálat 2018-tól Európai Szolidaritási Testületként (European Solidarity Corps, ESC) ismert. Ezekben a programokban az Útilapu küldő és fogadó szervezetként vesz részt.

A kéthetes önkéntes táborok szintén uniós támogatást élveznek, melyekben a részvétel egy jelképes tagdíj befizetésével, illetve egy rövid motivációs levél és pályázat leadásával lehetséges. Az SCI honlapján egy nagy adatbázisban böngészhetünk a lehetőségek között, ahol országra, időpontra, érdeklődési területre és munkatípusra is szűréseket végezhetünk, hogy kiválasszuk a leginkább hozzánk illő tábort. Találkozhatunk extrémebb opciókkal is, hiszen akár Afrikában, a Közel-Keleten vagy Oroszországban is önkénteskedhetünk. Persze, a legtöbb programot Európában hirdetik meg. A önkéntesek 16 éves kortól csak szülői engedéllyel, 18. életévüket betöltve szabadon, akárhány éves korukig jelentkezhetnek. A program fedezi a szállás, az étkezés és a helyi közlekedés költségeit, egyedül az oda- és hazajutást kell a résztvevőknek finanszíroznia.

Önkéntes táborok Berlinben és Portóban

Berlin Schöneweide kerületében volt szerencsém részt venni egy önkéntes programban, ahol az Ns-Zwangsarbeit Dokumentationszentrum elnevezésű múzeum és emlékközpont számára szerveztünk fotókiállítást a nemzetközi csapattal. A 14 fős, német, szerb, tajvani, orosz, török, román és magyar nemzetiségű tagokból álló nemzetközi csoportunk a Spree partján lévő csónakházban kapott szállást. Tevékenységünket egy profi fotóművész és egy történész segítette, akikkel felkutattuk a náci Németország ideje alatt működő kényszermunkatáborok romjait, emlékhelyeit és fotókat készítettünk a kiállításhoz. A második világháború alatt Németországban közel 26 millióan voltak kényszermunkatáborokban, akiket a német hadsereg Szovjetunió elleni hadjárata alatt a megszállt területekről deportáltak. Köztük voltak zsidók, de nem zsidó ukránok és fehéroroszok is. A kiállítás nekik kíván emléket állítani.

Projektünk alatt jártunk a ma már bezárt Tempelhof repülőtéren, ami inkább a hidegháború idején, a légifolyosó központjaként betöltött szerepéről ismert. Azonban kevesen tudják, hogy a második világháború alatt kényszermunkatábor működött itt a birodalmi reptér ellátására. A lezárt reptér ma parkként működik, aminek területén egy menekülttábor található. Mindez fontos szemléltetése a történelem változásának és a német megbánásnak, hiszen a repteret Hitler építtette 1939-ben, ami most a háborúk elől menekülő családoknak nyújt otthont.

Kutattunk Otto Weidt emlékmúzeumában is, mely lakásban a gyártulajdonos zsidókat foglalkoztatott  és bújtatott. 

A projekt végén fotóinkból kiállítás készült, az ebből nyílt tárlat egy éven át látogatható volt. A német sajtó cikket is közölt kiállításunkról.

Portóban az SCI és a MEDesTU portugál humanitárius egyesület által közösen szervezett programon a feladatom a mór kultúra feltérképezése és idegenvezetések szervezése volt. Itt a nemzetközi közösség minden tagja más nevezetességeket mutatott be az ingyenes séták során. Továbbá az önkéntesek feladata volt egy videó készítése a túravezetésről, valamint beszélgetések, közös programok lebonyolítása egy leányárvaház diákjaival. A berlini programhoz képest a portugál tábor kevésbé volt jól szervezett, viszont a festői környezet és a szabadszellemű légkör mindent kárpótolt. A projekt alapötletét jelentő történelmi háttér kevésbé tűnt következetesnek, ugyanis a mór kultúrát az Ibériai-félsziget délebbi részén lenne érdemes kutatni. Portóban a mórok csupán 711 és 868 között voltak jelen, míg a félsziget déli részén egészen az 1492-es reconquistáig maradtak, ahol a mór hatás sokkal jobban érződik.

Az önkéntes projektek remek lehetőséget nyújtanak a kalandvágyó fiataloknak, akik segítő küldetésükön túl, világot láthatnak, nyelvet tanulhatnak és nemzetközi tapasztalatokat szerezhetnek. A berlini és a portói tapasztalatok alapján előszeretettel ajánlom az önkéntes táborokat minden kalandornak.

Szerző: Láng Péter

Kép forrása: utilapu.hu

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás