Áldoktor

Máris újra vezető pozícióba került a Pázmányról kamudiplomája miatt elküldött szociálpedagógus

Februárban mutatta be a Partizán azt a videóriportját, amiből kiderült, hogy Daróczi Csilla, Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központjának volt vezetője több magas pozíciót is hamisított doktorival szerzett meg. Nem kellett azonban sokáig munkát keresnie, már áprilisban felvették a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthonába, ahol egy hónap munka után telephelyvezetői pozícióba léptették elő.

Elsőként írtuk meg februárban, hogy Daróczi Csilla az őt övező botrányok után felmondott a  Pázmány Péter Katolikus Egyetemen betöltött adjunktusi és szociálpedagógiai szakvezetői pozíciójából. Ekkor már elvesztette a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központban betöltött vezetői pozícióját, és búcsúznia kellett önkormányzati ingatlanjától is.

Felmondott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kamudiplomás oktatója

Február elején a Partizán videóriportot közölt, melyben Daróczi Csillát a Budafok-Tétényi Család- és Gyermekjóléti Központ volt vezetőjét, többek között azzal vádolták meg, hogy több magas pozíciót is hamisított doktorival szerzett meg. Azóta búcsúzott önkormányzati bérlakásától, a családsegítő központban betöltött vezető pozíciójától és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek sem oktatója többé.

Nem kellett azonban sokáig munka nélkül maradnia, hiszen már áprilisban felvették a Fővárosi Önkormányzat Kamaraerdei Úti Idősek Otthonába, és pontosan egy hónap foglalkoztatás után már sikerült telephelyvezetői pozícióba is kerülnie.

Közérdekű adatigénylésben kértük az idősotthontól a telephelyvezetőkre vonatkozó adatokat, amelyek többségét meg is küldték. Azt azonban egyelőre nem árulták el, hogy mennyit fizetnek Daróczinak munkájáért, így ismételten adatigényléssel fordultunk az intézményhez.

Megtudtuk, hogy mivel intézményen belül került sor a telephelyvezetői kinevezésre, így nem történt pályázati kiírás. Arra is rákérdeztünk, hogy milyen képzettséget és tapasztalatot igazoló dokumentumot mutatott be Daróczi, ám erre a kérdésünkre nem kaptunk konkrét választ. Válaszlevelükben csupán annyit írtak, hogy a munkakör betöltéséhez szükséges igazoló dokumentum, illetve a tiszta erkölcsi bizonyítvány eredetiben bemutatásra került.

„A pozíció betöltéséhez szükséges képzettségbeli és tapasztalatbeli minimumkövetelménynek […] eleget tett, ezek a következők:

  • Szociális, vagy egészségügyi felsőfokú végzettség.
  • 1/2000. SzCsM rendelet 3. mellékletének 8.2. pontjában meghatározott felsőfokú képesítés.
  • Felhasználói szintű számítógépes ismeretek (MS Office; Word, PowerPoint, Excel).
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása.
  • Magyar állampolgárság, büntetlen előélet, cselekvőképesség, foglalkozás-egészségügyi alkalmasság. “

Büntetlen előéletén esetleg megütközhet az olvasó szeme, hiszen bebizonyosodott róla, hogy közokiratot hamisított. Korábban kérdeztük Daróczi egyik munkaadóját, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet arról, hogy kíván-e jogi lépéseket tenni Daróczi Csilla hamisított doktorija ügyében.

„Az esetleges jogi lépések megtételét – az ügy összes körülményére tekintettel – nem zárjuk ki, de ennek részleteiről nem kívánunk nyilatkozni” – írta korábban az egyetem. A tiszta erkölcsi bizonyítványból is gyanítható, hogy azóta sem tett jogi lépéseket az intézmény. Kérdeztük az ügyben a rendőrséget, de ezidáig nem érkezett érdemi válasz.

Mielőtt elküldtük kérdéseinket a Kamaraerdei Úti Idősek Otthonának, nem volt megtalálható honlapjukon Daróczi Csilla neve, azóta ezt pótolták, így honlapjukon is megtekinthető az információ, sőt a munkahelyi telefonszáma is elérhető.

A megadott telefonszámon próbáltuk elérni Daróczi Csillát. Bemutatkoztunk és jeleztük, hogy Daróczi Csillának szeretnénk kérdéseket feltenni. A nő rögtön közölte, hogy nem tudja adni, azonban egy korábbi egyetemi tanítványa, aki a beszélgetés fültanúja volt, felismerte, hogy Daróczi beszél a vonal túloldalán. Kérdeztük a vonal túloldalán lévő hölgyet, hogy kivel beszélünk, de nevét többszöri kérésünkre sem volt hajlandó elárulni, gyorsan elbúcsúzott azzal, hogy próbáljuk meg később elérni Daróczit.

Cikk szerzője: Uzonyi Ádám

Címlapkép forrása: Pixabay.com

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás