singular post

Közoktatás

„Majd a tanodák és a civil szervezetek megoldják” – digitális oktatás a halmozottan hátrányos helyzetű diákok körében

2020. március 16-ától sok más országhoz hasonlóan a koronavírus-járvány miatt Magyarországon is bevezették a digitális oktatást az általános és középiskolákban. Az átállás azonban nem ment mindenhol zökkenőmentesen. Még a legjobban felszerelt iskolákban is voltak fennakadások, ezért nem csoda, hogy azokban az intézményekben, ahová zömmel halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) diákok járnak, ez még nagyobb kihívás elé állította az oktatás összes szereplőjét. Utánajártunk, hogyan zajlott a digitális oktatás a HHH-s gyermekek körében, milyen problémákkal kellett szembenézniük, és milyen hosszútávú hatásai lehetnek a digitális oktatásból való kimaradásnak.

Míg a legtöbb, főként középosztálybeli szülő gyermekei számára nem jelentett problémát az online tanuláshoz szükséges élettér megteremtése, a digitális eszközök megléte és használata, a szülői segítség és támogatás, addig a halmozottan hátrányos helyzetű diákok számára ezek jelentették a legnagyobb kihívást az elmúlt bő másfél évben.

Az Igazgyöngy Alapítvány munkatársait és önkéntesét kérdeztük arról, hogyan tudták megszervezni a digitális tanrendet olyan településeken, ahol tíz háztartásból mindössze egy rendelkezik vezetékes internetkapcsolattal, és ahol van olyan ház, amelyben sem víz, sem villany nincs.

Az iskolabezárás tovább növeli az egyenlőtlenséget

Egy 2021 elején publikált kutatás arra mutatott rá, hogy a koronavírus miatti iskolabezárások várhatóan tovább növelik az oktatási egyenlőtlenségeket. Azoka, amelyek évtizedek óta velünk élnek, és amelyeket a magyar oktatási rendszer annak ellenére képtelen leküzdeni, hogy bizonyított: a tanulók otthoni körülményei, szociális és kulturális helyzete erősen befolyásolják tanulmányi eredményeiket.

Az egyenlőtlenségek egyik szegmensét képezi a tanulók eltérő szocioökonómiai háttere, vagyis az, hogy milyenek az otthoni körülmények, milyen iskolai végzettséggel rendelkeznek a szülők, van-e munkahelyük, mekkora a jövedelmük stb. Különösen érdekes ebből kiindulva feltárni a digitális oktatás részleteit a HHH-s gyermekek esetében.

Van, ahol nem az eszközök hiánya a legnagyobb gond

A digitális oktatásban való részvétel internetkapcsolat és asztali számítógép vagy laptop nélkül gyakorlatilag nem lehetséges. A Központi Statisztikai Hivatal 2020-as adatai szerint 2019-ben hazánkban a háztartások 86%-a rendelkezett internet-hozzáféréssel, ami alig marad el az európai uniós átlagtól. Egy másik felmérés szerint pedig a hazai gyermekes családok 91%-a birtokol számítógépet.

Ezen kedvező adatok láttán azt gondolhatnánk, hogy a digitális oktatás során a legkisebb gondot az internet-hozzáférés és az eszközök megléte jelentette. Azonban ez aligha igaz azokra a településekre, ahol interjúalanyaink dolgoznak és önkénteskednek.

Toldon például tízből csupán egy háztartásban van vezetékes internet. A Hajdú-Bihar megyében található településen a 2015-ös adatok szerint 306-an laktak, többségük mélyszegénységben élő család. A helyzet a Heves megyei településen, Átányban sem jobb, ott ugyanis van olyan ház, amelyben sem víz, sem villany nincs bevezetve, nemhogy asztali számítógép vagy laptop álljon rendelkezésre.

Az előbb említett felmérések adatait árnyalja Hermann Zoltán 2020-as elemzése, amely rámutat:

a 6. és 8. évfolyamokon a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkező édesanyák gyermekeinek több mint fele nem, vagy csak korlátozottan tud bekapcsolódni az online oktatásba.

Forrás: Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet, Hermann Zoltán

Annak érdekében, hogy minél több gyermek tudjon részt venni a digitális oktatásban is, az Igazgyöngy Alapítványtól és támogatóitól 99 család kapott az online tanrend bevezetésekor eszközöket és internetkapcsolatot. Erről mesélt Veress Tamás, az alapítvány közösségfejlesztésért felelős projektvezetője:

„Míg a járvány első hulláma alatt az eszközhiány jelentett problémát a digitális oktatás terén, addig a második és a harmadik hullámban az internet-hozzáférés hiányával kellett leginkább szembesülnünk.

A családok arról számoltak be, hogy a legtöbb szolgáltatónál 1 GB internet nagyjából 1500 és 2000 forint közé esik, de ezzel mindösszesen egy-két órás online órán tudnak jelen lenni a diákok. Ez nagyon kevés idő. Az internetbeszerzéssel járó anyagi ráfordítás pedig nagyon megterheli a családokat.”

A kormányzati intézkedések nem a rászorulókat segítették

Hozzá kell tenni azonban, hogy kormányzati nyomásra az internetszolgáltatók a digitális oktatás időszaka alatt ingyenessé tették az internetelérést a gyermekes családok számára. Ugyanakkor azok a kormányzati intézkedések, amelyeket a digitális oktatás megkönnyítésére szántak, a legtöbb esetben nem azokat érték el, akiknek valóban nagy szüksége lett volna rájuk.

Az internet ingyenessé tétele például azért nem lehetett kapaszkodó a hátrányos helyzetű családok számára, mert közülük nagyon kevesen rendelkeznek internet-előfizetéssel, ők inkább a feltöltőkártyás mobilinternetet használták a digitális oktatás ideje alatt, de arra a kedvezmények nem vonatkoztak.

A helyzetet Totyik Csenge, a Toldi Tanoda önkéntese, az átányi Csillagpont Alapítvány munkatársa a következőképpen látja:

„Ezeknek a családoknak nem volt lehetőségük kihasználni a kedvezményeket, mert az anyagi és a lakhatási helyzetük nem tette lehetővé számukra sem azt, hogy fizikailag bevezetésre kerüljön az internet, sem azt, hogy hosszútávon ezt fenn tudják tartani, később fizetni tudják az ezzel járó költségeket. Ezek a költségek nem férnek bele azoknak a családoknak, amelyekben jellemzően csak alkalmi munkákból folyik be némi jövedelem. Így számukra maradt a rossz minőségű, használt okostelefon, némi csekély, jellemzően 1 GB interneteléréssel, amely ugyanakkor nem teszi lehetővé, hogy a diákok több órán át online tanuljanak.”

A digitális oktatáshoz azonban nemcsak eszközök és internet szükséges, hanem olyan kompetenciák is, amelyekkel ezek a családok nem rendelkeztek. A digitális írástudatlanság magas foka jellemzi ezeket a szülőket és diákokat egyaránt.

“Míg az eszközellátottságot meg tudtuk oldani a támogatóink segítségével, addig a szülők és gyermekek digitális kompetenciáinak hiánya jobban kifogott rajtunk” – mesélte lapunknak Lencse Máté, a Toldi Tanoda vezetője.

Hasonló tapasztalatokról számolt be Totyik Csenge is, aki szociális munkásként nap mint nap kapcsolatba került olyan diákokkal, akiknek szülei azért fordultak az Átányi Csillagponthoz, mert nem tudták megoldani gyermekeik digitális oktatását. A központ befogadóképessége azonban véges, így csak keveseknek adatott meg az a lehetőség, hogy segítséget és infrastruktúrát kapjanak a tanuláshoz.

„Ezek a szülők a digitális tudáshiányuk miatt még a KRÉTA rendszerbe sem tudtak belépni. Így maradtak a Facebook-csoportok, mert azokat viszonylag ismerik, de azok tanításra alkalmatlanok. Gyakori módszer maradt, hogy az iskola papír alapon kiküldte a feladatokat, és azokat megoldva kellett visszajuttatni.”

A motivációt a pedagógusok alakítják

A digitális oktatás során felmerül a motiváció kérdése mind a diákok, mind pedig a pedagógusok esetében. Gyakran a jelenléti oktatásban is nagy problémát jelent a motiváció hiánya, nemhogy egy olyan környezetben és helyzetben, ahol nincsen lehetőség a személyes találkozásra, és ahol az emberi kontaktusok is minimalizálva vannak.

Interjúalanyaimat arról kérdeztem, hogy volt-e különbség a diákok motivációját tekintve a digitális oktatás és a jelenléti oktatás során. Lencse Máté arról számolt be, hogy lényeges változást a tanodában nem tapasztaltak:

“Nyilván, aki eddig is teljesítette a feladatokat, az most is odatette magát és csinálta, de aki amúgy is passzívabb, az most sem volt túlságosan motivált. A diákok motivációját nagyrészt a pedagógusok alakítják, és volt olyan iskola, ahol az első hullám alatt a digitális oktatás annyit jelentett, hogy a pedagógus írásban elküldte, hogy mi a házi, a tananyag, és a gyermekeknek ezt meg kellett otthon csinálniuk (szülőkkel, vagy sok esetben azok nélkül) és visszaküldeniük. Nyilván ez annyira nem motiváló senkinek sem.”

A család szociális helyzete egyértelmű szakadékot képez abban a tekintetben, hogy a tanulók mekkora eséllyel esnek ki az oktatásból a digitális oktatásra való átállás során.

Míg az alacsony HHH és roma arányú osztályokat oktató tanárok mindössze 7%-a mondta, hogy a diákok felénél több tanulója elveszett az átállás során, ez az arány 28% volt a magas HHH és roma arányú osztályokban – áll az Iskolakultúra 2021-ben publikált kutatásában.

Interjúalanyaimat ezzel összefüggésben arról kérdeztem, hogy milyen tapasztalataik vannak arról, hogy a digitális oktatásból való kimaradás eredményezhet-e automatikus évismétlést és ezzel együtt talán iskolaelhagyást.

„Olyat az első hullámban nem tapasztaltunk, hogy egy tanuló azért lett volna évismétlésre kötelezve, mert nem kapcsolódott be a digitális oktatásba. A második és harmadik hullám esetében azonban már volt olyan diák, aki annyit hiányzott, hogy felmerült esetében az osztályozó vizsga lehetősége.

Mérlegelni kell, hogy mennyire jó ilyen esetekben a pedagógusok túlzott engedékenysége, ugyanis gyakori jelenség, hogy ha át is engedi bukás nélkül a tanulót a pedagógus a következő évfolyamba, a következő iskolai időszak alkalmával és az első dolgozatíráskor előjönnek a hiányosságok, és ilyen alapokra nem lehet építkezni” – mesélte lapunknak Lencse Máté.

Az otthoni körülmények döntő szerephez jutnak

A Kende-Messing-Fejes szerzők által írt tanulmány arra világít rá, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek a digitális oktatás során nem csak az okozta a legnagyobb problémát, hogy nem állt rendelkezésükre stabil internetkapcsolat és számítógép vagy laptop, hanem az is, hogy az otthoni körülmények nem tették számukra lehetővé a tanuláshoz szükséges nyugodt környezetet. Nincs ugyanis külön szobájuk, vagy egy olyan privát terük, ahová elvonulhatnának tanulni.

A megfelelő otthoni tanulási tér hiánya a szegénységben élő családok körében általános jelenség.

Erről számoltak be interjúalanyaim is, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy gyakran ezeknél a családoknál  a megfelelő lakhatási körülmények sem adottak. Ráadásul a szülők nagy többsége nem rendelkezik állandó munkahellyel, így az anyagi stabilitás hiánya és az ebből fakadó bizonytalanság is rányomja bélyegét az otthoni környezetre.

Mindezen körülmények pedig nagyban befolyásolják a diákok teljesítőképességét. Egy tanulmány ugyanis rámutatott, hogy nagyobb valószínűséggel fordulnak elő olvasási nehézségek azoknál a gyermekeknél, akiknek szülei alacsony jövedelemmel és alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek.

Ők ugyanis képtelenek segíteni gyermeküknek a tanulásban, hiszen – ahogyan Lencse Máté tanodavezető is elmondta – gyakran a gyerekek már most magasabb iskolai fokozatot értek el, mint a szüleik. Mindez pedig a digitális oktatás során óriási hátrányt jelentett számukra.

Prognózis: tudásszintcsökkenés

Egy szintén 2021-ben publikált tanulmányban a kutatók arra keresték a választ hogy a digitális oktatás milyen hatással volt a 2-8. évfolyamos diákok tudás- és képességszintjére az olvasás/szövegértés, a matematika és a természettudományok területén.

A kutatásból kiderült, hogy a 2020/21-es tanévben a korábbi két tanévhez képest alacsonyabbnak bizonyult a diákok átlagos tudás- és képességszintje. Mindez a halmozottan hátrányos helyzetű diákok esetében pedig fokozottan igaz. A tanoda vezetője és a gyermekeket oktatásban segítő szociális munkás is arról számolt be, hogy nagymértékű tudásszint-csökkentést tapasztaltak az általuk tanított diákok körében.

„Volt, akivel az első hullám előtt már a szorzótábla tanulásánál tartottunk és jól ment, az első hullám végén azonban újra meg kellett tanulni a tízes számkörben való összeadást és kivonást. Elölről kellett venni gyakorlatilag az egészet, annyit romlott egy-egy gyermek teljesítménye.

[…]Különösen érzékenyen érinti a HHH-s gyermekeket a tudásszintcsökkenés, hiszen esetükben később sem számolhatunk azzal, hogy a szülők elviszik őket magántanárhoz vagy egyéb fejlesztésekre, mert anyagilag ezt nem engedhetik meg maguknak. Sokan ezek közül a diákok közül sajátos nevelési igényűek, diszgráfiások, diszkalkuliások. Ez pedig még inkább visszavetette a digitális oktatásban való sikerességüket” – véli Totyik Csenge.

Merre tovább?

Arra a kérdésre, hogy milyen hosszútávú hatásai lehetnek a digitális oktatásnak a továbbtanulásra, jelenleg nincsenek rendelkezésre álló adatok. Azonban fontos lenne ezzel foglalkozni, ugyanis össztársadalmi problémáról van szó.

„Szükség lenne egy átfogó kutatásra, feltérképezésre. Ilyen lehet például az országos kompetenciatesztek eredményei. Célirányos kutatásokra lenne szükség és azokhoz kapcsolódó cselekvési tervekre. Viszont naiv sem vagyok, tudom, hogy nem lesznek ilyenek. Majd a pedagógusok, a tanodák, a civil szervezetek itt-ott megoldják, ahogy tudják.” – mondta el a Toldi Tanoda vezetője.

Korábban már írtunk arról, hogy a járványhelyzet a hátrányos helyzetű gyermekeket foglalkoztató közösségi tereket és tanodákat is nagy kihívás elé állította:

A járvány miatt új kihívásokkal néznek szembe a hátrányos helyzetű diákokat foglalkoztató tanodák és közösségi terek

A járvány megjelenésével új korszak köszöntött be a közösségi terek, tanodák és közoktatástól független intézmények életében. Ezek azok a szociális közegek, amelyekben országszerte gyerekek és fiatalok százainak biztosítottak iskola utáni foglalkozásokat, szabadidős tevékenységeket, korrepetálásokat. Az eddigi feladatkörük átalakult, kiszélesedett, némelyiket teljesen át kellett szervezni a járvány beköszöntével.

Gödri Rita

A címlapkép illusztráció, forrás: pixabay.com

Megosztás