felsőoktatás

Egyetemi hallgatókat köteleznek, hogy önkénteskedjenek a Vadászati Világkiállításon

Egy, az Átlátszó Oktatás birtokába jutott, augusztus 27-i keltezésű e-mail alapján a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hallgatókat kötelezne arra, hogy végezzenek „önkéntes” munkát a lassan 77 milliárd forint összköltségű Vadászati Világkiállításon. Az ingyenmunkát a diákok tanítási időben kénytelenek elvégezni.

Társadalmi célú hirdetés

Egy hallgató küldte el nekünk azt az e-mailt, melyben saját egyeteme, a MATE arról tájékoztatja őt és még számos diáktársát, hogy október 4-e és 10-e között a Vadászati Világkiállításon önkéntes munkát kell végeznie. (Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítást szeptember 25. és október 14. között rendezik meg.)

A hallgatókat az egyetem arra kötelezi, hogy tanítási időben, a kiállítás szervezői által megszabott időpontokban segítsenek a szervezőknek a rendezvény lebonyolításában.

Az e-mail szerint az agráregyetem minden természetvédelmi mérnök alapszakos, nappali tagozatos hallgatója köteles részt venni a munkában, amennyiben másod- vagy harmadéves. A levélből kiderül, hogy a hallgatók kénytelenek önkéntes szerződést kötni a rendezvényt lebonyolító céggel, amely később, az órai távollétüket igazoló papírt fog kiállítani számukra. A rendezvényhelyszínen a diákok ásványvizet és ebédet kapnak, más módon azonban nem kompenzálják őket az elvégzett munkájukért.

A hallgatóknak kiküldött intézetigazgatói levél

A MATE szeptember 14-én, kedden – szintén egy tanítási napon – még eligazító napot is szervez a hallgatóknak. A levél végén Heltai Miklós, a Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet igazgatója még egyszer kiemeli, hogy

Mindenki részvételére feltétlenül számítunk!”

Nem világos, hogy egy felsőoktatási intézmény milyen alapon kötelezheti a hallgatóit arra, hogy tanítási időben – amikor egyébként előadásaik és szemináriumaik lennének – egy, az egyetemtől független helyen dolgozzanak mindenféle ellentételezés nélkül. Szintén kérdéses, hogy az eddig legalább 76,2 milliárd forintot felemésztő Vadászati Világkiállítás miért nem fizetett alkalmazottakkal működteti a rendezvényt, ahelyett hogy diákokat hozatna el az órájukról.

A Vadászati Világkiállítás megrendezését 2017-ben Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes még csak 387,5 millió forintra becsülte. Januárban pedig arról is beszámoltunk, hogy az esemény fő helyszínét adó kongresszusi központ építése nem a tervek szerint halad:

Késésben van a vadászati világkiállításra 55 milliárd forintból épülő kongresszusi központ | atlatszo.hu

A Hungexpo a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás fő helyszíne lesz. A terület nettó 55 milliárd forintos revitalizációs programja 2019-ben kezdődött. Kovács Zoltán, a vadászati csúcsesemény lebonyolításáért felelős kormánybiztos ígérete szerint 2021 tavasz végére teljesen megújul az egész terület. Kilátogattunk a helyszínre megnézni, hol tartanak jelenleg a munkálatok.

Ráadásul éppen a napokban írtuk meg, hogy ismét 231,8 millió forinttal drágult a lebonyolítás költsége, ami így lassan eléri a 77 milliárd forintot. Ez az eredeti költségterv közel kétszázszorosa.

Kíváncsiak voltunk, hogy a hallgatói szerződés melyik pontja teszi lehetővé a kötelező önkéntes munkát tanítási időben, és hogy nem problémás-e a világjárvány idején tömegrendezvényekre küldeni a hallgatókat, ezért megkerestük az ügyben a MATE-t, a Vadászati Világkiállítást lebonyolító Egy a természettel Kft.-t, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, a válaszok beérkezése esetén frissítjük cikkünket.

Őri Ádám

Címlapkép: Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke és Kovács Zoltán, a 2021-es budapesti vadászati világkiállítás lebonyolításért felelős kormánybiztos a 26. Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) kiállításon a megnyitó után a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 2019. február 7-én – Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Ha már egyszer itt vagy…
Az Átlátszó nonprofit szervezet: cikkeink ingyen is olvashatóak, nincsenek állami hirdetések, és nem politikusok fizetik a számláinkat. Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Megosztás