Átlátszó Oktatás

A diákok által készített Átlátszó Oktatás célja, hogy az oktatás és hozzá kapcsolódó területeken harcoljon a nyilvánosságért és az átláthatóságért.
Szivárogtass nekünk: atlatszooktatas[kukac]gmail.com

Oktatáspolitika

Államosított tankönyvpiac, strasbourgi per, rossz minőségű kiadványok – a hazai tankönyvpolitika elmúlt 40 éve

Magyarországon az elmúlt negyven év politikai változásai a tankönyvkiadásban, a tankönyvellátásban és a tankönyvek tartalmában is megmutatkoznak. Cikkünkben ezt a negyven évnyi utat járjuk be. Bemutatjuk,  hogyan került újra állami kézbe a már egyszer liberalizált tankönyvpiac, milyen tartalmak jelennek meg az új tankönyvekben, és hogyan vélekednek minderről a pedagógusok.

A kezdetek

A magyarországi tankönyvpiacot 1949-es megalakulása óta az állami tulajdonban lévő Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat uralta. Monopolhelyzetét a közismereti tankönyvek piacán egészen 1991-ig megőrizte. Az országban működő egyéb könyvkiadók közül érdemes megemlíteni a főként szépirodalmi fordításokkal, a magyar helyesírási szabályzat kidolgozásával, valamint szótárak összeállításával foglalkozó Akadémia Kiadót, a szakkönyveket megjelentető Műszaki Kiadót, a szépirodalmi műveket és fordításaikat gondozó Corvina Kiadót, illetve a Medicina Kiadót, amit az állam főként tankönyvkiadás céljából alapított az ötvenes évek második felében.

A tankönyvek iskolákba való eljuttatásáért a fővárosban az Állami Könyvterjesztő, vidéken pedig a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat volt felelős.

A diákok minden évben új könyveket kaptak, nem használták többször a kiadványokat, ám gyakran nem sikerült tanévkezdésre elegendő kötetet legyártani, a papír- és nyomdai kapacitás hiánya miatt.

1976-tól már nem állami megrendelésre készítették a tankönyveket, hanem pályázati alapon adták ki őket, ezzel megalapozva a magyar tankönyvpiac nyolcvanas években megkezdődött lassú liberalizációját.

A nyolcvanas évek elején új szereplők jelentek meg a piacon, főként külföldi nyelvkönyvekkel foglalkozó kiadók. Így kezdte meg hazánkban működését a Soros Alapítvány támogatásával az Oxford és a Longmann Kiadó. Könyveiket a valós árnál sokkal olcsóbban adták, az angol autentikus nyelvkönyvekkel való nyelvtanulás és modern szemléletű nyelvtanítási módszerek elterjesztése érdekében. A két külföldi kiadó nyelvkönyvekre és a hozzájuk tartozó tananyagokra vonatkozó licencét azonban még ebben az évtizedben megvette a Corvina és az Akadémiai Kiadó.

Közben 1985-től a tanároknak már csak a központi tantervhez kellett alkalmazkodniuk, így nőtt a szakmai autonómiájuk és a rendszerváltás előtt nem sokkal már bárki adhatott ki tankönyvet, amennyiben az megfelelt néhány követelménynek, de a tanároknak arra is volt lehetőségük, hogy más, tankönyvvé nem minősített könyveket használjanak. Így jött létre egy szabályozott tankönyvpiac, amit az állam már nem közvetlenül, hanem jogi szabályozás, tankönyv-jóváhagyási procedúra és támogatások révén ellenőrzött.

A kép illusztráció (forrás: unsplash.com)

A rendszerváltás után

Mindezek ellenére a közismereti tankönyvek kiadása lényegében 1991-ig állami monopólium maradt, és az állam még ezt követően is fontos tényezője volt a tankönyvpiacnak. Miután 1992-től az állam már nem szabta meg a tankönyvek árát – ezzel véget vetve a korábbi támogatási rendszernek – az árak igencsak megugrottak (a nyolcvanas évek második felében az általános iskolai tankönyvek ára 6–8 forint között mozgott, ekkor ez  az átlagkereset kevesebb mint 0,2%-a volt), emellett 1990 és 1994 között a kiadók költségeivel a felhasználók költségei is megemelkedtek. A diákok költségei nagyjából megduplázódtak, ami sok családnak okozott gondot, még a rászorultság alapú támogatások ellenére is. 1993-tól tíz éven keresztül a kiadók állami garanciával vehettek fel hitelt, ami nagy segítséget nyújtott a tőkehiányos kiadóvállalatoknak.

Ennek köszönhetően egyre több kiadó jelent meg a piacon a továbbra is 100%-ban állami tulajdonban lévő Tankönyvkiadó Vállalat (1993-tól Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.) mellett.

1992-ben 40, 1993-ban 63, 2000-ben pedig már 183 kiadó foglalkozott tankönyvkiadással.

Közülük a sokáig második legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező Apáczai Kiadó; a szakiskolai kiadványokkal indult, majd informatika tankönyveivel sikert arató Pedellus Kiadó; a főként alsó tagozatos olvasókönyveket és munkafüzeteket gyártó ROMI-SULI és a Mozaik Kiadó. Sokan a Tankönyvkiadónál szerzett korábbi tapasztalataikat használták fel, hogy megalapítsák saját kiadójukat. Így született meg a Calibra, a Korona és a Krónika Nova Kiadó is. Néhány iskola alternatív pedagógiai programot írt, és saját tankönyveket készített diákjainak, például az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) Kiadója is. Az egyházi kiadók pedig az addig száműzött hittanoktatáshoz adtak ki tankönyveket.

Az évtized második felében újabb külföldi cégek jelentek meg szakmai befektetőként az országban. A német Pauz-Westermann a Dinasztia Kiadót, a holland Wolters Kluwer pedig a Műszaki, az Akadémiai, valamint a Közgazdasági és Jogi Kiadót vette meg. Majd az akkor már külföldi tulajdonban lévő Műszaki Kiadó 1997-ben megvásárolta az akkor harmadik legnagyobbnak számító Calibra Kiadót.

A pedagógusok szabad tankönyvválasztását segítette, hogy a minősített tankönyvkínálat igencsak megnőtt, köszönhetően az új kiadóknak és a tankönyvvé minősítés üzemmszerűbbé válásának. Utóbbiért az újonnan létrehozott Tanterv-, Tankönyv- és Taneszköztanács volt a felelős, melynek működéséért szakmai szempontok alapján kiválasztott szakértők feleltek. A tankönyvvé minősített kötetek felkerültek a Tankönyvjegyzékre, amely így egyfajta minőségbiztosításként szolgált.

A megrendelt tankönyveket 1992-től 5 regionális, az egész országot lefedő állami terjesztőkből álló hálózat (Budapest, Miskolc, Szeged, Pécs és Győr központtal) juttatta el az iskoláknak. Egy évvel később a fővárosi terjesztő két részre vált (Budapesti és Pest megye), illetve Szegeden és Győrben új regionális terjesztő vette át a tankönyvterjesztés feladatát. A szakképzés szakmai könyveiről az újonnan felállított Nemzeti Szakképzési Intézet gondoskodott, amelynek ezzel foglalkozó részlege 1994-ben önálló tankönyvterjesztő Irodává alakult. A kisebb kiadók mégis ritkán szerződtek a regionális terjesztőkkel, inkább egyenesen az iskoláknak juttatták el a megrendelt tankönyveket, így az  évtized közepén eladott tankönyvek mindössze 40%-a jutott az iskolákba terjesztők által. (Ez 2008-ra elérte a 90%-ot a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) adatai alapján, majd 2013-ban a Könyvtárellátó (KELLO) vette át a feladatot az egész országban.)

Az állam szerepe a 2000-es években kezdett ismét erősödni. A 2001-ben született, a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény megteremtette a tankönyvellátás szabadpiaci alapon történő jogi szabályozását és rögzítette, hogy az országban csak az foglalkozhatott tankönyvkiadással és terjesztéssel, aki tagja volt az 1991-ben létrejött  Tankönyvi Vállalkozók Országos Szövetségének (TANOSZ). A TANOSZ 1992-ben mindössze 20, 1997-re már 220 kiadót, számos tankönyvírót és pedagógust fogott össze, ezen kívül feladatai közé tartozott, hogy segítsen az oktatási miniszternek a tankönyvjegyzékbe bekerülő könyvek kiválasztásában. A tankönyvvé nyilvánítás kritériumain 2004-ben szigorítottak. Azok a kiadványok, amelyek nem feleltek meg az elvárásoknak, továbbra is megrendelhetőek voltak a tanárok részéről, de csak hosszas egyeztetés útján.

Az állam ezen kívül normatív támogatásokkal ösztönözte a használt tankönyvek forgalmazását. A rászorulók számára bevezették az úgynevezett tartós tankönyveket, amelyeket a tanév elején a diák ingyen megkapott, majd az iskola befejeztével visszaszolgáltatta az intézménynek. Fizetnie csak az esetleges, nem használatból adódó rongálódás esetén kellett. Ugyanakkor az Állami Számvevőszék egy 2006-os vizsgálatában megkérdőjelezte, hogy a támogatások eljutnak-e a megfelelő emberekhez, és nem tűnnek-e el néhány forráshiányban szenvedő fenntartónál.

Ekkorra már több mint 7 milliárd forint közpénzt fordítottak a tanulói tankönyvvásárlás támogatására, és ezzel az állam a tankönyvpiac vásárlói oldalán jelentős tényezővé vált.

Szigorításként 2008-tól már csak a tankönyvlistán szereplő tételek élveztek bármiféle állami támogatást.

A kiadók világa is átalakult. Sok kiadó a közoktatás minden szegmensét szerette volna kiszolgálni könyvekkel, miközben egyre több külföldi befektető jelent meg a piacon. Több, korábban állami kézben lévő kiadót külföldi befektetők vettek meg.

A kísérletezés évei – a 2010-es évek

Ismét egy kiadó

Második hatalomra kerülését követően az Orbán-kormány nekilátott a magyar tankönyvpiac teljes átalakításának. Az állam számos, korábban privatizált kiadót visszavásárolt, központosította a tankönyvkiadást és -terjesztést.

2010 óta a tankönyvekkel foglalkozó kiadók száma igencsak visszaesett. Egyrészt a tankönyvkiadást olyan feltételekhez kötötték, amelyeket a magánkiadók nem voltak képesek teljesíteni, másrészt a kiadók feladták a tankönyvkészítést, vagy az állam vissza/megvette őket, ezzel is javítva az állam által támogatott könyvek népszerűségét. Jó példa erre az Apáczai Kiadó és a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, amelyeket teljes mértékben megvett az állam, illetve a Krónika Nova Kiadó és a Műszaki Könyvkiadó, amelyeknek egy-egy tankönyvcsaládját szerezték meg.

Az állami felvásárlások időszakában, 2013 és 2019 között 19 darab kiadó szűnt meg. De ha ez nem állította volna meg a tanárokat, és inkább fénymásoltak volna diákjaiknak feladatsorokat, még mindig ott volt az a lehetőség, hogy a tankerületek kevesebb pénzt adtak irodai szerekre, például fénymásoló patronra és papírra.

2013. december 21-én a kormány szakmai-társadalmi vita nélkül elfogadta a több helyen tudatosan uniós jogokat sértő nemzeti köznevelés tankönyvellátásáról szóló törvény tervezetét, amiről korábban már az Átlátszó is beszámolt.

MagyarLeaks: így államosították a tankönyvpiacot 

Az atlatszo.hu birtokába került a vasárnap benyújtott, a tankönyvpiaci teljes államosítására irányuló törvény egy tervezete a hozzá kapcsolódó előterjesztéssel együtt. Úgy tudjuk, hogy ez a kormányhoz benyújtott előterjesztés szövege. Közzétesszük, annál is inkább, mert a javaslatnak társadalmi egyeztetése nem volt, sőt, amelyik érdekképviselettel elsősorban egyeztetni kellett volna, azt a törvény nemes egyszerűséggel megszünteti.

A törvénytervezetben is felhívják a figyelmet arra, hogy: „Az Európai Unióban érvényes versenyjogi előírások szerint minden radikális piacszűkítő intézkedés bevezetése előtt több év türelmi időt kell biztosítani annak érdekében, hogy az érintett piaci szereplőknek módjuk legyen veszteségeiket minimalizálni, és gazdasági stratégiájukat az új helyzethez alakítani.”

A törvénytervezet nem zárta ki annak lehetőségét, hogy az új szabályozás ellen egyes kiadók panasszal élhetnek az Európai Unió egyes szervezeteinél. Emellett a Nemzetgazdasági Minisztérium is észrevételezte, hogy  „a hatályos szabályozás alapján megkezdett tankönyvvé nyilvánítási eljárásokat az új törvény hatályba lépésével azonnal meg kell szüntetni, és a kérelmezők részére az államnak kell visszatéríteni az igazgatási szolgáltatási díjat”. Mindezek ellenére a törvényt elfogadták, és a kiadókat 2013. december 23-án arról értesítették, hogy tankönyvlistába kerülési kérelmeiket december 31-ig nyújthatják be. Ez volt az utolsó alkalom, amikor engedélyeztethették tankönyveiket.

A törvény értelmében bevezették a kísérleti tankönyveket, „amelyeknek célja a kísérleti köznevelés-fejlesztési program keretében történő alkalmazás az iskolák részvétele alapján, és amelyeket a résztvevő iskolák rendelkezésére kell bocsátani”. A könyveket ugyan szakmailag hiteles szerzők szövegei alapján állították össze, de a szövegeket az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben (OFI) igencsak átdolgozták, mielőtt kiadták volna. Még a kísérleti tankönyvet készítők is szabadkoztak a tankönyvek miatt.

A Magyar Közlönyben 2013. december 29-én  megjelent kormányrendelet alapján az állami tankönyvellátás szereplői az OFI, a Könyvtárellátó, valamint az újonnan alakult Nemzeti Tankönyvtanács lettek. A magánkiadókat egyeztetés és felkészülési idő nélkül kiszorították a piacról. Ráadásul visszamenőleg leállították a tankönyvvé nyilvánítási folyamatokat is. Emiatt több tankönyvkiadó a strasbourgi bírósághoz fordult. A bíróság végül 2018-ban el is marasztalta Magyarországot a tankönyvpiac monopolizálása miatt.

A kormány „ingyenes”, úgynevezett „tartós tankönyvek” arányának növelésével igyekezett fenntartani a tankönyvek alacsony árát. Ugyanakkor ezeket a tartós tankönyveket a tanulóknak az év végén hiánytalanul, sérülésmentesen és bármiféle jelölés, beleírás nélkül vissza kellett szolgáltatniuk az iskolának, ez pedig módszertanilag nehezítette a tanítást és a tanulást is.

2014-ben a Mozaik Kiadó kártérítési pert indított, és Reményfy Tamás, a kiadó ügyvezetője nyílt levelet intézett a könyvtárellátásért felelős miniszteri biztoshoz, miután a köznevelési államtitkár levelében arra szólította fel az állami iskolákat (a tankönyvválasztás szabadságának jogellenes korlátozásával), hogy a KLIK által összeállított és javasolt listából válasszanak tankönyveket a jövő évre. A listán ekkor néhány addig ismeretlen kísérleti tankönyvön kívül  kizárólag a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (korábban Nemzeti Tankönyvkiadó) és az Apáczai Kiadó könyvei szerepeltek. Mindkét kiadót éppen a választások előtt négy nappal vásárolta meg az állam.

Az állami tankönyvek népszerűsége csökkenni kezdett. A tervek szerint 2015-re el kellett volna érni, hogy az állami kiadású tankönyvek aránya már legalább 80%-os legyen. 2016-ban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sajtóközleményben szólalt fel a szabad tankönyvválasztás visszaállításért. A követelés süket fülekre talált, hiszen Lázár János bejelentette: továbbra sem teszik lehetővé a szabad tankönyvválasztást. 2018-ban az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig azt közölte, a tankönyveik minőségiek, és korábban pont a rengeteg magánkiadó miatt nem tudtak a pedagógusok szabadon választani.

Mindeközben a Mozaik Kiadó – amelynek tankönyvei itthon alig kerülhettek tankönyvjegyzékre – világszínvonalú oktatási szoftvercsomagot alkotott, amely elnyerte az amerikai Academics’ Choice Awards Smart Media díjat is.

2017-ben az OFI megszűnt, helyét az Oktatási Hivatal vette át. Ekkor a tanárok már arról panaszkodtak, hogy a romániai magyar gyerekek korszerűbb és gyakorlatiasabb tankönyvből tanultak, amelyekből sokkal könnyebb felkészülni a PISA tesztre is. A tankönyv alapjául szolgáló tanterv is hatásosabb, mert lexikális tudás helyett kompetenciák átadásán alapul. Ezzel szemben itthon már a 9. évfolyamig kiterjesztették a tankönyvek ingyenességét olyanok számára is, akiknek igazából nem volt erre szükségük.

Az oktatás színvonala ezzel ugyan nem javult, de mindez 5 milliárd forintba került az adófizetőknek.

A kormány erőfeszítései ellenére az iskolák egyre kisebb arányban választották az állami tankönyveket és az olcsóbb, kísérleti tankönyvek kereslete is visszaesett. 2018-ban a magánkiadók már öt éve nem engedélyeztethettek új tankönyvet, ráadásul a legtöbb magyar magánkiadó köteteinek engedélye lejárt, hosszabbítási kérelmüket elutasították valós szakmai indok nélkül (az elutasított tankönyvek a hatályban lévő Nemzeti Alaptantervhez készültek és ahhoz is fogadták el őket korábban). Ezután a tankönyvlistán már csak az állami, egyházi és külföldi kiadók tankönyvei szerepelhettek, a magánkiadóké (pl. Mozaik Kiadó) nem. Ezzel mintegy 3,5 millió könyv került veszélybe.

A magánkiadók legtöbb tankönyvét ezentúl csak külön vehették meg az iskolák, támogatás nélkül. Ennek eredményeként az iskolák évfolyamonként már nagyjából (ismét) csak két tankönyv közül választhattak. A kormány azzal indokolta ezt, hogy így a diákok egyenlőbb esélyekkel indulnak, hisz pontosan ugyanazt tanítják nekik, ám a Magyar Nemzet által megkérdezett szakember szerint ez pedagógiai tévedés.

A magánkiadók lejárt engedélyű kiadványait ugyan még használhatták volna a 2018/19-es tanévben, de sok helyen már nem akarták megrendelni, illetve a tankerületek nem engedélyezték ezt, köszönhetően a könnyen félreérthető jogszabályoknak.

Öt nagy, még magánkézben lévő kiadó pert indított az Oktatási Hivatal ellen. 2019-ben szülők is tiltakoztak a magánkiadók ellehetetlenítése ellen, a szabad oktatás mellett. A tankönyvek ügyével még a CNN is foglalkozott.

Miközben a kormány szerint a tankönyvkínálat nem szűkült, a tankönyvlistán szereplő könyvek mintegy fele nem állami kiadású volt. Ennek ellenére a pedagógusok majdnem 600 tankönyvvel kevesebből választhattak, mint előző évben, a maradék könyvekben pedig az állami és a magánkiadók tankönyveinek az aránya 70-30% volt. A kormány szerint a sokmilliárdos uniós forrásból készült „újgenerációs tankönyvek” népszerűek a pedagógusok körében, ugyanakkor a Tankönyvellátó adatai alapján alacsonyabb arányban rendelték ezeket, mint a még tankönyvlistán szereplő, magánkiadó által kiadottakat.

A 2019/20-as tanévben a tankönyvlistán összesen egyféle franciakönyv szerepelt, ez viszont már évtizedek óta elavult volt. Hiába lett volna több, régóta használt, minőségi alternatíva, azt a tanárok nem választhatták, hisz az Oktatási Hivatal egyszerűen megtiltotta nekik.

Sok iskola a szülők beleegyezésével inkább a tankönyvlistán nem szereplő kiadványokat rendelte. Erre Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár emlékeztette az iskolákat, hogy a tankönyvbeszerzés céljára kapott támogatást csakis a tankönyvlistán szereplő kiadványokra lehet felhasználni, ezt pedig a Klebelsberg Központ külön ellenőrizni fogja. Maruzsa felszólította az iskolákat, hogy ne rendeljenek olyan tankönyvet, ami nincs rajta a tankönyvlistán – még ha ezt jogilag meg is tehették volna (2019-re a tankönyvtámogatást szinte csak a minisztériumi háttérintézet által kifejlesztett új tankönyvekre lehetett költeni). Maruzsa Zoltán azt is hozzátette, hogy az oktatási intézmények nem kérhetnek pénzt a szülőktől tankönyvek vásárlására, megfeledkezve arról, hogy ez csak a tankönyvlistán szereplő kötetekre vonatkozik.

A 2020/21-es tanévre elkészült, új tankönyvekkel kapcsolatban a TANOSZ összeférhetetlenségre hívta fel a figyelmet. A tankönyveket az Oktatási Hivatal minősítette tankönyvvé, miután elkészítette őket.

„Példák sokasága bizonyítja, hogy ez a jóváhagyási konstrukció sem jogi, sem minőségi garanciát nem nyújt az objektív/független elbírálás követelményeinek.”

Például „az OH elnöke lehetett egyben az 5. osztályos Etika tankönyv tudományos-szakmai lektora is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az OH fejlesztő osztálya kérelemmel fordul az OH elnökéhez, hogy a beadott tankönyvet az OH akkreditációs osztálya bírálja el. A tankönyv 2. oldalán megjelenik: a kiadásért felel dr. Gloviczki Zoltán elnök”–  áll a TANOSZ közleményében.

A tankönyvek szakmai elbírálására egyébként nem sok idő maradt, hisz a tavasszal elkészült NAT-ot már szeptemberben be akarták vezetni. A szakértői értékelésre 15–26 napot hagytak, ami azért érdekes, mert a magánkiadók könyveinél ez minimum 60 napig tartott. Mégis voltak olyan szakértők, akik már 3-4 nap után leadták szakmai értékelésüket.

A tankönyvrendelés tehát anélkül indult el, hogy kész lett volna az új NAT-hoz szükséges összes tankönyv. Az új tanévtől minden diák ingyen kapta (kölcsön) a tankönyvjegyzékben szereplő tankönyveket. És bár sokan kételkedtek benne, a tankönyvek végül elkészültek.

A 2020-as évekre az Oktatási Hivatal tankönyvei voltak relatív többségben a Tankönyvlistán, míg a magánkiadók közismereti tárgyakhoz tartozó  könyvei egyáltalán nem voltak elérhetőek, ugyanakkor ilyen szankció az egyházi kiadók könyveire nem vonatkozott, így például 2021/22-es tanévre a tanárok már választhattak katolikus történelem- és irodalom könyvet is, melyek a keresztény értékrend szemszögéből is elmagyarázzák a történelmi összefüggéseket. A 2021/22-es tanévre a 2025 darab kiadványból az Oktatási Hivatalé volt 1381, a többin 35 kisebb kiadó osztozott. Tehát az arány az Oktatási Hivatal és a többi kiadó között 1381:644.

A 35 kisebb kiadóból 15 nyelvkönyvekkel, 13 hit- vagy erkölcstankönyvek kiadásával foglalkozott. Néhány kiadó megjelentetett honvédelmi, pénzügyi és kevés számú közismereti tantárgyhoz tartozó kiadványokat. Ezek persze csak azok, amelyek a tankönyvlistára felkerültek.

 A tankönyvellátók világa

2013-tól már csak – a volt esztergomi fideszes polgármesterhez köthető személyek által vezetett – Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) foglalkozhatott tankönyvterjesztéssel, felváltva az összes eddig működő tankönyvterjesztőt és lefedve így az egész országot. Erről a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) így írt:

„A magyar kormány az elmúlt év elején első lépésben központosította, egyetlen, állami cég (Könyvtárellátó Nonprofit Kft.) feladatává tette a közoktatási tankönyvek iskolákba történő eljuttatását. Ezt követően, 2013 végén deklaráltan megszüntetve a tankönyvpiacot, a tankönyv-kereskedelem után államosította a tankönyvek kiadását is. Ezekkel az intézkedésekkel a kormány több mint egynegyedével, pontosan 26,24%-kal csökkentette a magyarországi könyvpiacot.”

A KELLO működése – habár egymilliárd forinttal drágábban működött, mint a korábbi rendszer – nem volt éppen zökkenőmentes. Az első évben sok helyen hónapokat (akár fél évet) vártak a szeptemberre ígért tankönyvekre, igaz, a KELLO szerint ők minden könyvet időre kiszállítottak, ha a tankönyvek csak hiányosan vagy egyáltalán nem érkeztek meg, az az iskola hibája volt.

A helyzet a következő évre sem rendeződött. 2014-ben ugyanolyan fejetlenség volt a Tankönyvellátónál. A tankönyvek ismét nem érkeztek meg rendben (igaz, a KELLO szerint ők előre értesítették az iskolákat az esetleges változásokról), hiába segédkeztek ebben rendőrök, postások, közmunkások, iskolaigazgatók és gondnokok is. A KELLO összeállította, a Magyar Posta Zrt. kiszállította, a rendőrök biztosították, hogy a tankönyveket szállító autó meg tudjon állni az iskolák előtt, a helyi postás a tankönyvfelelőssel dokumentálta a csomagok átvételét, a kormányhivatal által utasított önkormányzatok pedig közmunkásokat biztosítottak a csomagok lepakolásához.

2018-ra a KELLO már nem tudta a magánkiadók drágábban adott könyveivel kompenzálni veszteségességét, ugyanis ekkorra már csak elhanyagolható számú ilyen könyv volt a tankönyvlistán (köszönhetően az engedélyük lejártának és a meghosszabbítás ellehetetlenítésének), az EU által is támogatott állami tankönyveket pedig túl olcsón adta. A KELLO  20%-ot kért a kiadóktól a tankönyvek terjesztéséért, melyből 6%-ot az iskoláknak adott.

Tankönyvek bírálata – áthallások és bakik

A kormányt nemcsak a központosított tankönyvpiac miatt bírálták a szakértők, hanem  a tankönyvekben megjelenő rengeteg hiba miatt is. A 2010 után megjelent könyvekbe ugyanis kerültek áthallások, félreérthető, sőt, hibás megállapítások és tények is.

2013-ban a kötelező hit- vagy erkölcstan oktatás bevezetését követően homofób tartalmak kerültek a Nemcsak bűnök, hanem erények ismeretére is szert tehet című negyedikes hittankönyvbe. Az erkölcstan tankönyvek egyikét pedig olyan szerző írta, akinek egy korábbi tankönyvét már egyszer kivonták a forgalomból 2000-ben, ugyanis gyakran előfordultak benne olyan szövegrészek, melyek a tanulókkal politikailag elfogult történelemszemléletet akartak megismertetni. Ugyanezen szerző  2004-ben megjelent erkölcstankönyve pedig előítéletes, zsidó- és romaellenes szövegeivel kavart nagy port.

Miután 2014-ben az állam tulajdonába került az Apáczai kiadó, tankönyveiben egyre több hibát fedeztek fel. A kiadó középiskolásoknak szóló etika könyvében a nemi egyenjogúságról, a homo- és heteroszexuálisok helyzetéről és a nyilvános csókolózás gyerekességéről jelentek meg érdekes mondatok.  Nyolcadikos történelemkönyve Magyarországot a történelem balszerencsés szereplőjeként állította be, mellyel szemben „mindent meg  lehet tenni büntetlenül”. A könyv  sarkított az első két csehszlovák elnök tevékenységeivel kapcsolatban is, és olyan explicit értékítéleteket tartalmazott, mint a „szegény, kényszerhelyzetbe került” Horthy Miklós, akit „a hatalom soha nem szédített meg”.  Közben egy nyolcadikos tankönyvben – egyebek mellett –  rokonszenves figuraként ábrázolták Hitlert, és idealizálták Horthy Miklóst is (a tankönyvsorozat többi kötetét kivonták a forgalomból).

2014-ben tanárok panaszkodtak az új tankönyvek gyerekes, karikatúraszerű, elnagyolt illusztrációira, a logikai ív hiányára, illetve arra, hogy a tananyagok nem épülnek egymásra. Gondot okozott még a túlzsúfolt tananyag és a rengeteg lexikális tudás is. Az OFI ugyan készített digitális tananyagot, ami arra szolgálta volna, hogy kiegészítse a tankönyvet, ezzel elősegítve a tanulást, de az nem illeszkedett a tankönyvekhez, és figyelmen kívül hagyta a diákok életkorát is.

2015-ben az ötödikes erkölcstan tankönyvben egy állítólag személyiségteszthez vezető link mögött egy szexuális segédeszközöket bemutató oldalt találtak.

Az állítólag nemzetközi hírnevű szakemberekkel készíttetett, majd az OFI-ban „átdolgozott” kilencedikes történelemkönyv is tele volt hibákkal, áthallásokkal. Erről a Történelemtanárok Egylete (TTE) 95 oldalas kritikát írt. A gyakorlati „tévedések” mellett (mint az az 58-ból 54 hibás térkép, ahol például felcseréltek városokat, rosszul helyezték el Visegrádot, amit az OFI mindössze azzal kommentált: „az csak 1 milliméter eltérés”), politikailag elfogult volt és sablonosan, mi több, ellenségesen jellemezte a zsidó és az iszlám vallást. Aktuálpolitikai felhangok jelentek meg benne, és a migránsokra vonatkozó részek előítéletekre adhattak okot.

Politikai szereplők, aktuálpolitika a tankönyvekben

2016-ban már az Orbán Viktor által alapított felcsúti futballakadémiával is megismerkedhettek a harmadikosok olvasókönyvükben, ahol az egyik illusztráción az akadémia mezében focizó kisfiú volt. De a diákok nem itt találkozhattak egyedül az azóta is hatalmon lévő miniszterelnökkel. A nyolcadikos történelemkönyvben már szerepel Orbán Viktor többek között 2015-ös brüsszeli beszédével a bevándorlásról, azzal a feladattal, hogy: „Mi a véleményed, miért kell a volt gyarmattartó országoknak máshogy viszonyulni a bevándorlás kérdéséhez?” A TTE vezetője szerint ilyen feladat, amiben a regnáló miniszterelnök szavait kell egyetértve magyarázni, legutóbb a rendszerváltás előtti időkben és a Rákosi-korszakban került tankönyvekbe.

A miniszterelnökön kívül a könyvben szerepet kapott Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc is. A tankönyv szerint a baloldal egyenlő a radikalizmussal. „A politikai jobboldal legfontosabb jellemzője a konzervativizmus, a baloldalé pedig a radikalizmus.”

De jó példa még a marxizmus démonizálása, a liberalizmus félreérthető magyarázata, a jakobinus diktatúra zavaros leírása, amiből kihagyták a meghatározást, hogy kik is azok a jakobinusok, illetve az eltorzult nacionalizmus tárgyalásának hiánya, ami helyett azt ecsetelik, mit tettek a marxizmus nevében a 20. században, kifelejtve olyan apróságokat, mint a politikai ideológia szerepe Skandinávia jóléti államainak létrejöttében. A bírálatok szerint a tankönyv jelenkori politikai viszonyokat vetített vissza a múltba.

Ugyan a tankönyveket elkezdték javítani, de a vélemények szerint még így is rengeteg hiba maradt bennük. Túl voltak zsúfolva felesleges adatokkal, amik miatt nehezen lehetett eldönteni, pontosan mit is kellene belőlük megtanulni. Kevés volt a gondolkodtató, elemző kérdés, nem kérdezett rá célokra, miértekre. A lényeg elveszett a politikai-katonai eseménytörténet részletei között. Tanári segítséggel középfokú érettségire fel lehetett belőlük készülni, de emeltre már nem (miközben a egyetemi felvételi eljárásban kötelező egy emelt szintű érettségit megszerezni).

2017-ben a nyolcadikos földrajz könyvben igencsak érdekes karikatúrát találtak Németország-Kocadisznóról, a csecsein lógó Görögország-, Spanyolország-, az elrontott zászlajú Belgium-, valamint Portugália-Kismalacokról, és a kicsit távolabb álló, látszólag jóllakott Magyarországról. A feladat kérdése az, hogy mindenkinek jut-e a tejből. 2018-ban a 11.-es tankönyvben újabb egyoldalú forráselemzés volt olvasható, ezúttal a romák tanulásra kényszerítéséről.

A továbbgondolásra, önálló vélemény megfogalmazására ösztönözve a hatodikos tanulók figyelmét a Toldiról a terrorizmusra terelték. Olyan feladatszövegekkel, mint: „Joggal ítéljük el a mai terrorizmust éppúgy, mint Miklós gyilkos tettét. A mindenfajta jognál mélyebb igazságérzet azonban jól tudja: a sarokba szorított, megalázott, felbőszített kutya  harapni fog. – Szerinted mi az oka az egyre jobban terjedő terrorizmusnak?”

2019-ben pedig a régi, falusi élet szépségeiről lehetett olvasni az ötödikes hon- és népismeret könyvben. A szöveg szerint akkor még a gyerekek nem feleseltek, becsülete volt a munkának, és nem volt jellemző a családon belüli erőszak sem, a bűnözés sem volt olyan nagy mértékű, mint ma.

A tizenkettedikes biológia tankönyvben pedig egy valóban vitatott témát mutattak be egyoldalúan, a terhesség művi megszakítását. Ahogy írták: „Sok nő felfogása teljesen hibás a terhesség mesterséges megszakításával kapcsolatban. Úgy vélik, amikor elhatározzák a műtétet, akkor »saját testükről« döntenek…”

2020-ban a nyolcadikos földrajz tankönyvben ismét megjelentek a migránsok.

Részlet a nyolcadikos földrajz munkafüzet feladataiból (forrás: tankonyvkatalogus.hu)

2021-ben egy tizenegyedikes online nyelvtankönyvben a férfiak és nők közötti igencsak szexista módon általánosított különbségekről került elő egy részlet. A feladatok alapján a nők nem képesek komoly beszélgetésre, mindössze azért beszélgetnek, hogy beszéljenek, nem érdeklik őket információk, ha valaki problémát vet fel, csak arra használják, hogy ők is elmondják a sajátjukat, de nem áll szándékukban segíteni megoldást találni, és túlreagálnak mindent. Akit érdekel, itt kitöltheti a feladatot.

A tanárok és a diákok is elégedetlenek

Az általunk megkérdezett tanárok elmondták, hogy amint kézhez kapták a megrendelt állami tankönyveket, már dobták is ki őket, hogy a szülőkkel egyeztetve olyan tankönyvet vegyenek, amiből jól tudnak tanítani. Az állami tankönyveket mindössze azért rendelték meg, mert féltek a következményektől.

„Már az előző, 2012-es NAT alapján készültek is rettenetesek voltak, de ezek egyenesen gyerek-, nyelv- és 21.század ellenesek” – fogalmazott az 5. és 9. évfolyamos magyar nyelv- és irodalomkönyvekről Schiller Mariann, a Magyartanárok Egyesületének választmányi tagja a HVG kérdésére az új, nemzeti elkötelezettség, a gyermekközpontúság és a XXI. századi modernitás jegyében készült tankönyvekről.

Arról is beszélt, hogy a tankönyvek szerkesztésileg és módszertanilag is hibásak. Mégis, a legnagyobb probléma, hogy ugyan a könyvek vékonyabbak, hiányzik a NAT által ígért tananyagcsökkentés, ahogy a megfelelő mennyiségű készség- és kompetenciafejlesztéshez szükséges feladatok is. Helyette inkább a „hazafias értékek” képviseletét tartja szem előtt a tankönyv.

Az 5. és 6. évfolyamos irodalom tankönyvbe meglepően sok népszerű, kortárs költő műve bekerült, de magukról az alkotókról szó sincs a kötetekben, és mivel a NAT-ban nem szerepelnek, így a kötelező szerzők és művek mellett nincs idő foglalkozni velük.

A HVG által megkérdezett pedagógusok szerint az irodalomkönyvekhez hasonlóan történelem tankönyvek is kifogásolhatóak. Az ötödikes és kilencedikes tankönyvek ugyan rövidebbek lettek , de ezzel csak azt érték el, hogy összezsúfolták a fejezeteket. Ráadásul olyan kevés idő jut egy-egy anyagrészre, ami fizikailag kivitelezhetetlenné teszi a tanítást. „Vajon mit ért meg ennyi rá zúdított információból egy gyerek?! Abban a pillanatban, hogy nem csak szigorúan »leadom«, hanem elkezdem magyarázni is, már nem férek bele az órakeretbe. És mikor lenne idő a forráselemzésre és -összevetésre?!” – fakadt ki Repárszky Ildikó a HVG-nek.

A Népszavának nyilatkozó tanárok egyike arról beszélt, hogy az új ötödikes történelemtankönyvből teljesen kihagyták az őskort, az ókort pedig „zanzásították”. Egy másik pedagógus arról számolt be, hogy az új, ötödikes nyelvtankönyvben bár nem kellene tanulniuk, és nincs is erről szóló része a tankönyvnek, mégis visszautalnak a klasszikus görög demokráciára. A szaktanár szerint  más fontos dolgok is kimaradtak, míg kevésbé fajsúlyos témáknak, mint például a szentek életének a tankönyv nagyobb hangsúlyt ad.

Egy kelet-magyarországi magyartanár – hasonlóan az általunk megkérdezett budapesti tanítónőhöz –  arról számolt be, hogy nekik kötelező volt megrendelni az ingyenes tankönyvet, de annyi gond volt vele, hogy inkább másból tanítottak. Elmondása szerint a magyartankönyv sulykolt „nemzeti propaganda”. Problémásnak látja, hogy túl sok vélemény jelenik meg benne a tankönyv szerzőjétől.

A gimnazista diákok is hasonló problémákról számoltak be. Szerintük az új tankönyvek nehezen tanulhatóak, gyakran olyan dolgokra utalnak vissza, amelyekről korábban nem volt szó, a tárgymutatóban több olyan tétel szerepel, ami az egész tankönyvben sehol máshol, sok szövegben értelmetlen összefüggések vannak, illetve vannak bekezdések, amelyeknek  mondatai nem függenek össze. Egyikőjük elmondta, hogy a magyartanáruk inkább a könyvtárból hozatja fel a régebbi, Mozaik-os irodalom tankönyveket, mintsem hogy az újból tanítson.

Fókuszban az alternatív tények

2020/21-ben bevezetett új tankönyvek gyakorlatilag történelmet hamisítanak. Mítoszokat, legendákat használnak elsődleges forrásként, vitatható elméleteket tényként kezelnek, míg fontos, elfogadott tényeket semmibe vesznek. Tényként kezelik például az igencsak vitatott, de Kásler Miklós, emberi erőforrások miniszterének annál inkább tetsző hun-magyar rokonságot. (A miniszter szerint mindössze tudománypolitikai okokból határozzuk meg immár százötven éve nyelvi alapon a magyar identitást.)

„Az ősi magyar mondák szerint a magyarok a hunoktól származnak, vagy legalábbis rokonságban állnak a hunokkal. Idegen írók más sztyeppei népekkel is rokonították eleinket, így például az ono-gurokkal, avarokkal, türkökkel. A nyelvészek viszont a magyar nyelvet a finnugor nyelvcsaládba sorolták, és azt állították, hogy az Urál hegység vidékén élt egy ősnép, amelyik a finnugor ősnyelvet beszélte. Ilyen ősnép azonban nem létezett ott északon, vagyis nem volt ilyen ősnyelv sem” – hangzik egy idézet az ötödikes történelemtankönyvből.

„A magyarok származásának leírásakor a tankönyv leegyszerűsít, nem jeleníti meg a szakmai vitákat. A szöveg egy verziót erősít, a hun származást. Ezt kiegészíti azzal, hogy a finnugor közvetítő nyelv lehetett [?] A magyar nyelv közvetítő mivolta tudományos tény? Itt legalább több elméletet megemlíthetnének, ütköztethetnének stb.” – véli a TTE.

De a tankönyvben szerepel kevésbé burkolt propaganda is: például a szentek életét bemutató oldalon, ahol ez a kérdés szerepel a könyvben: „Mit gondolsz, miért nevezték el a hátrányos helyzetű családok üdülését segítő programot Szent Erzsébetről?” A kérdés mellett az Erzsébet Program logója is feltűnik:

„A NAT-2020 hangoztatott alapelveihez képest a tankönyvek nem alkalmasak forráskritikai gondolkodás kialakítására” – áll a TTE elemzésében. Kiemelik, hogy a tananyag mennyisége miatt nincs idő a forráselemzésre, valamint hogy vitatható témáknál a tankönyv csak egy álláspont mellett hoz érveket.

A TTE ír még a mítoszok és legendák előtérbe helyezéséről és a tudományos érvek hiányáról, rossz helyen megjelenő adatokról, pontatlanságokról, leegyszerűsítésekről, valamint arról, hogy a tananyag nem felel meg  a diákok életkori sajátosságainak.

Összefoglaló cikkünk történeti áttekintése a Könyvtárellátó, a GKI Gazdaságkutató Zrt., Kaposi József, a Szociológiai Szemle és az Expanzió Humán Tanácsadó anyagai alapján készült. 

Radinszky Zsófia

Címlapkép forrása: pixabay.com

Megosztás