Átlátszó Oktatás

A diákok által készített Átlátszó Oktatás célja, hogy az oktatás és hozzá kapcsolódó területeken harcoljon a nyilvánosságért és az átláthatóságért.
Szivárogtass nekünk: atlatszooktatas[kukac]gmail.com

Oktatáspolitika

„Nem gondolom, hogy fel kéne adnom az álmaimat, mert kicsit másképp működöm” – őszintén a tanulási nehézségekről

2018-ban módosították a köznevelési törvényt, melynek értelmében a tanulási nehézséggel küzdők már nem kaphatnak tantárgyi felmentést. Mindez nem csak a közoktatásban tanulók életét nehezíti meg, hanem olyan felnőttekét is, akik a diplomájukért küzdenek. Sikerült beszélnünk egy érintettel, aki 2021 májusában azért fordult az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálathoz (GyOPSZ), mert régóta tanulási nehézséggel küzd, és szerette volna, ha a szakszolgálat felállít egy erről szóló diagnózist azért, hogy a nyelvvizsga során adható kedvezményt igénybe vegye. Ehelyett elmondása szerint „lekezelő bánásmódot” és „igazságtalanságot” tapasztalt. 

Szülőként, ha úgy ítéljük meg, hogy gyermekünk fejlődése nem a megszokott rendben zajlik, tanulási problémák merülnek fel nála, magatartása, viselkedése is eltér a megszokottól, szakemberhez fordulunk. Elsőként a gyermekkel napi szinten foglalkozó pedagógustól próbáljuk megtudakolni a teljesítményromlás okát, de a 3 évnél fiatalabb gyermek esetében közvetlenül fordulhatunk szakértői vizsgálatot végző szakszolgálathoz is. Gyermekkorban ugyanis a szakszolgálat az, aki a gyermek komplex pszichológiai és pedagógiai, orvosi vizsgálatát végzi, és ha a korábbi állapottól eltérőt tapasztal, szakvéleményt állít ki erről.

Az enyhébb (időszakosan fennálló) problémák esetében beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézség (BTMN) megállapítása vagy kizárása történik, a komolyabb problémák esetében pedig a sajátos nevelési igény (SNI) megállapítása vagy kizárása jöhet szóba. A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat vizsgálata a 0–23 éves korúakra terjed ki, 3–16 éves kor között a tanköteles gyermekek tartoznak ide, 16 éves kortól pedig a köznevelésben résztvevők.

Ki az illetékes?

Megkerestük a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat Izabella utcai tagintézményét, hogy megtudjuk, hová fordulhat az a személy, akit korábban nem diagnosztizáltak sem tanulási nehézséggel, sem tanulási zavarral, mégis gondot jelent számára például az írás, olvasás, számolás, ebből adódóan pedig a nyelvtanulás is.

A szakszolgálat azt a tájékoztatást adta, hogy ők csak a közoktatásban tanulói jogviszonnyal rendelkezőket vizsgálják. Valamint hogy keressük meg az ELTE Gyakorló Országos Pedagógiai Szakszolgálatot (GyOPSZ), mert a felsőoktatásban részt vevő hallgatók esetében ők az illetékesek. Az ELTE GyOPSZ ugyanakkor BTMN vizsgálatot nem végez. Egy EMMI rendelet, amely 2020. szeptember 1-jén lépett életbe, szabályozza a GyOPSZ illetékességi körét, eszerint pedig a szakszolgálat szeptember 1-től csak a sajátos nevelési igény (SNI) és a fogyatékosság megállapítását intézi meghatározott esetekben. Ilyen például a felsőoktatási felvételi eljárás vagy nyelvvizsga során adható kedvezményekre való jogosultság megítélése.

Kimarad tehát a felnőttek esetében egy olyan réteg a lehetséges kedvezményezettek köréből, akiknél az SNI vagy érzékszervi fogyatékosság nem igazolható, de tanulási nehézséggel küzdenek.

Ők nem tudnak hova fordulni, nem tudják az érdekeiket érvényesíteni akkor, amikor például nyelvvizsgára jelentkeznek, de a tanulási problémájuk miatt az egyik feladatot vagy vizsgarészt nem tudják teljesíteni. Ez pedig végső soron azt eredményezi, hogy az enyhébb tanulási problémával küzdő felnőttek, habár képesek teljesíteni az egyetemi vizsgákat és követelményeket, nem kapják meg a diplomájukat.

Interjúalanyom, Szilvia is egy azon felnőttek közül, akiknek gyerekkorában még nem diagnosztizáltak tanulási nehézséget vagy zavart. Jelenleg 45 éves, gazdasági igazgató egy cégnél. Levelező munkarendben tanul vállalkozásfejlesztést az egyik budapesti egyetem mesterszakán. Az alapdiplomához szükséges nyelvvizsgát ugyan megszerezte, de mint mondja, az intézménynek saját nyelvvizsgarendszere volt, amely nem tartalmazott olyan feladattípust, vizsgarészt, ami neki problémát okozott. (Ezt korábban a felsőoktatási intézmények számára egy törvény tette lehetővé.)

Szilvia közel 20 éve kínlódik az idegennyelv-tanulással, számos magántanár segítségét igénybe vette már, mégsem képes teljesíteni a B2 szintű nyelvvizsga szóbeli részét (leginkább a hallásértési gyakorlatot). Szilvia nem azért fordult a szakszolgálathoz, hogy a nyelvvizsga alól teljes felmentést kérjen, hanem hogy feltárják esetében azokat a problémákat, amelyeknek köszönhetően nehezen megy neki a nyelvtanulás, és hogy a szakvélemény alapján részleges felmentést vagy könnyítést kérjen a nyelvvizsga egy feladattípusát illetően.

„Már az is segítség lenne, ha a hallásértési részt (listening) öt részre bontanák, vagy közben megállítanák, hogy le tudjam írni, amit hallok, és használhatnék fülhallgatót. Az ugyanis, hogy megértsem a folyamatos beszédet és le is tudjam írni, még az anyanyelvemen, tehát magyarul is gondot okoz.”

A tanulási nehézségekkel élőknek sokszor okoz gondot a nyelvvizsga megszerzése (Forrás: unsplash.com)

Nem történt jogsértés

Szilvia arról számolt be, hogy miután beküldte a GyOPSZ-nak a bekért iratokat, amelyek a korábbi tanulmányi előmenetelének dokumentációját tartalmazták, valamint a szem- és hallásvizsgálat eredményéről készülteket is, a szakszolgálat csak hosszú idő múlva adta ki a szakvéleményt. Ebben arról tájékoztatták, hogy nem áll fenn esetében sem sajátos nevelési igény, sem fogyatékosság. Szilvia azt sérelmezte, hogy a szakszolgálat csupán telefonos adategyeztetés és iratok áttanulmányozása alapján jutott el a szakvélemény kiállításáig, „valódi vizsgálat”, személyes kontaktus egyáltalán nem történt.

Megkerestük ezzel kapcsolatban a GyOPSZ-ot is, hogy megkérdezzük: milyen esetekben nem kell biztosítaniuk a személyes vizsgálatot, illetve miért nem biztosítják annak lehetőségét minden „ügyfél” számára. A szakszolgálat az alábbi választ adta:

„A 15/2013. (II.26.) EMMI rendelet 39. § értelmében vannak olyan esetek, melyeknél fogyatékosság ténye dokumentumelemzés alapján kizárható, intézményünk pedig fogyatékosság megállapítása/kizárása kérdésében illetékes. A 15/2013. (II.26.) EMMI rendelet 39. § (4) szerint a kérelmező vizsgálati kérelmét el kell utasítani, ha a kérelmező által benyújtott orvosi és pedagógiai dokumentumokból, az előzmények feltárásából és elemzéséből megállapítható, hogy a sajátos nevelési igény, fogyatékosság nem áll fenn. A 15/2013. (II.26.) EMMI rendelet 39. § (7) szerint a kérelmező vizsgálata mellőzhető, ha a kérelmező által benyújtott orvosi és pedagógiai dokumentumokból, az előzmények feltárásából és elemzéséből megállapítható a sajátos nevelési igény, fogyatékosság megléte.”

Jogsértés tehát nem történt, egyéni sérelem viszont annál inkább fennáll.

„Nem gondolom, hogy csak azért fel kéne adnom az álmaimat, mert egy kicsit másképp működöm” – mondta Szilvia. Az esete nem egyedi, hozzá hasonlóan sokan küzdenek felnőttként is tanulási nehézséggel, bár szakmai és tanulmányi előmenetelük nem mindig árulkodik erről. Sok-sok szorgalommal ugyanis megtanulható az a nagy mennyiségű lexikális anyag, amelyet a közoktatásban számon kértek tőlük. Esetükben csupán egy-egy tantárgyból figyelhető meg alulteljesítés.

Az ügy hátterében a köznevelési törvény változása áll

Öt éve széleskörű sajtóvisszhangot kapott a korábban Taigetosz-törvénynek nevezett köznevelési törvény módosítása. A módosítások értelmében 2018-tól megszűnt annak a lehetősége, hogy a tanulási nehézségekkel (például enyhébb diszlexiával, diszkalkuliával, diszgráfiával) küzdő gyerekek felmentést kapjanak az osztályzás alól. Akik 2018-ig megszerezték a felmentést, továbbra is jogosultak voltak rá, ezt követően viszont az erre vonatkozó jogszabály megszűnt, a probléma azonban aligha.

A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanulók, ahogy eddig, a továbbiakban is számos kedvezményre jogosultak. Például a középiskolai felvételi írásbeli feladatainak megválaszolásához rendelkezésre álló időt legfeljebb harminc perccel meg kell növelni, lehetővé kell tenni, hogy az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszközt használjanak, az írásbeli helyett szóbeli vizsgát tehetnek, vagy a szóbeli vizsgát írásban tehetik le. A jogalkotó a módosítással azt a célt szerette volna elérni, hogy az egyes tantárgyak, tantárgyrészek alóli felmentés helyett az iskola gondoskodjon a tanuló fejlesztéséről, és hogy a szülők, tanulók motiváltabbak legyenek a nehézségek leküzdésében. Itt azonban közoktatásban tanulókról van szó.

Azokról a felnőttekről, akiket korábban nem diagnosztizáltak, ám nem képesek például a nyelvvizsga részfeladatait megoldani, nem szól a törvény, sőt, gyakorlatilag kizárja őket, mivel a BTMN egy időlegesen fellépő állapot, probléma (melyet például környezeti változás, családi problémák okozhatnak) és a kategóriát csak gyerekekre alkalmazzák.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 4. § 3. pontjába foglalt BTMN definíció az alábbi módon lett meghatározva „az a különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizottság szakértői véleménye alapján az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas kapcsolati problémákkal, tanulási, magatartásszabályozási hiányosságokkal küzd, közösségbe való beilleszkedése, továbbá személyiségfejlődése nehezített vagy sajátos tendenciákat mutat, de nem minősül sajátos nevelési igényűnek”.

Ahogyan az ELTE GyOPSZ válaszlevelében fogalmaztak a szakemberek, a BTMN fogalom, illetve kategória egy olyannyira  magyar sajátosság, hogy a nemzetközi gyakorlatban nem is ismert. A BTMN pedagógiai többlettámogatást nyújt mindazoknak a gyermekeknek, tanulóknak, akiknél nem áll fenn atipikus fejlődésmenet, nem merül fel fogyatékosság, tartós vagy végleges, súlyos állapot. A fogalom nem objektív paraméterekkel leírható, megállapításának nincsenek diagnosztikai szempontból operacionalizált lépései. Gyakorlatilag minden tanuló, gyermek aktuálisan alakuló szükséglet szerint pedagógiai segítő munkába vonható e keretek között. A BTMN terminológia és ellátási kategória a teljes életíven nem alkalmazható, relevanciája a köznevelésen túli életszakaszban már nincs.

A felsőoktatásban ez a kategória már meg sem található, ott a „fogyatékos” kategória szerepel. Ennek megállapítása pedig az ELTE GyOPSZ feladatkörébe tartozik. A fogyatékosságot a jogszabályok az alábbiak szerint definiálják: „Fogyatékos személy: az a személy, aki tartósan vagy véglegesen olyan érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi, pszichoszociális károsodással – illetve ezek bármilyen halmozódásával – él, amely a környezeti, társadalmi és egyéb jelentős akadályokkal kölcsönhatásban a hatékony és másokkal egyenlő részvételt korlátozza vagy gátolja.” (1998. évi XXVI. törvény)

A korai diagnosztika kulcsfontosságú lehet. A kép illusztráció, forrás: unsplash.com

Csak a végletek kerültek a törvénybe

Az látszik tehát, hogy csak a végleteket sikerült a törvénybe beiktatni. Interjúalanyunk szerint: „ez olyan, mintha a kórházban csak élők meg holtak lennének. Nem lennének köztes kategóriák, akiket alaposan meg kellene vizsgálni. A törvény szerint tehát vannak a fogyatékosok és vannak az egészségesek. Ez azonban nem ennyire egyszerű. Attól, hogy a törvényből kivezették a kategóriát, attól az még a valóságban nagyon is létezik.”

Mivel Szilviánál nem mutatható ki tartósan vagy véglegesen bekövetkezett érzékszervi, fizikai, értelmi károsodás, ami környezeti, társadalmi kölcsönhatásban a hatékony és másokkal egyenlő részvételt korlátozza, így nem számít fogyatékosnak. Hiába küzd két évtizede a nyelvtanulással, hiába állapította meg esetében az orvos a látásvizsgálat során, hogy keresztdominancia áll fenn, fogyatékosságot ez nem jelent. A hallásvizsgálat során is diagnosztizáltak problémákat (pl. halláscsökkenés a magas hangok területén, valamint átlagtól elmaradó beszédértés), fogyatékosságot ezen vizsgálat során sem állapítottak meg.

Így nincs más lehetősége, kénytelen együtt élni ezzel a problémával, és további súlyos összegeket áldozni arra, hogy egyszer elérjen a B2 szintű nyelvvizsgán legalább 40%-ot. Mindez azonban megelőzhető lett volna, ha időben (jellemzően már óvodás korban) diagnosztizálják.

A korai diagnosztika fontosságára hívta fel a figyelmet egyébként az Oktatási Hivatal is egy korábbi szakmai ajánlásában, amelyben megállapították, hogy:

„A szakértői vizsgálattal szemben támasztható egyik elsődleges követelmény, hogy gyorsan, a hatékony fejlesztő beavatkozáshoz még alkalmas időben végezze el az állapotfelmérést és határozza meg azt a fejlesztést, ami már az óvodáskorban vagy első – második osztályban alkalmas a gyors felismerést követő hatékony korrekcióra. Ezt az elsődleges követelményt az támasztja alá, hogy az egyes képességterületek szenzitív periódusuk alatt fejlődnek a legnagyobb mértékben, és ekkor fejleszthetők a leghatékonyabban. Kisiskoláskorig az érzékelés és a mozgás finom összerendezése zajlik, ekkor válnak a gyerekek képessé az írás, olvasás, számolás elsajátítására […] Sajnos előfordul, hogy a felismerés és a vizsgálat között akár évek is eltelhetnek. A gyermeknek így egyre nagyobb lesz az elmaradása, megjelenhetnek másodlagos jelenségként akár a beilleszkedési, magatartási nehézségek is […] az évek múltával egyre nehezebb a teljes siker elérése. Az idegrendszer képlékenysége csökken, a hiányzó funkciók szenzitív periódusától pedig egyre távolabb kerülünk.”

Gödri Rita

Címlapkép forrása: pixabay.com

Megosztás