interjú

„Elképesztő volt, ott éreztük, hogy ezt tényleg mi csináltuk” – Interjú a miskolci diáktüntetést szervező végzősökkel

Szeptember 9-én kapta kézhez Dezsőfi György, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettese és matematika-fizika szakos tanára azt a határozatot, amelyben a következő héttől visszavonták az igazgatóhelyettesi megbízását. A felmentés okaként a tankerület igazgatója azt nevezte meg, hogy a pedagógus élére állt a polgári engedetlenségnek, amelyet nem tehetett volna meg vezetői beosztása szerint. Az Átlátszó Oktatás a gimnázium két végzős tanulójával beszélgetett, akik szolidaritási tüntetést szerveztek tanáraikért. 

Az idei tanévkezdéskor a Tanítanék Mozgalom gördülő polgári engedetlenségi mozgalmat hirdetett, amelyhez már az első héten több gimnázium csatlakozott országszerte. A Miskolci Herman Ottó Gimnáziumban 37 tanár tagadta meg a munkát  a második tanítási héten. Szeptember 12-én kapták meg a tiltakozó pedagógusok azt a fenyegető levelet a tankerülettől, amelyben kirúgással fenyegették őket, valamint amelyben a gimnázium igazgatóhelyettesét lefokozták. László István, tankerületi igazgató ekkor azt nyilatkozta a Telexnek, hogy „A hatályos törvények szerint a »polgári engedetlenség« nem definiált fogalom, az a munkavégzés jogellenes megtagadásának minősülő magatartás, amely veszélyezteti a tanulók érdekeit, és egy igazgatóhelyettesnek kiemelt felelőssége van az iskola jogszerű működésének biztosítása tekintetében”.

A Herman Gimnázium tanárai szeptember 12-én hétfő reggel fél nyolcra szolidaritási élőláncot hirdettek az iskola épülete elé, majd a tanároktól függetlenül elindult egy diákok által szervezett vonulás, ahol a több száz fős tömeg Miskolc belvárosán keresztül petíciókat vitt a tankerület igazgatójához. A tüntetésről készült képek és tudósítások ellepték a hazai sajtót. Később több iskola tanári kara, valamint közszereplők is kifejezték szolidaritásukat a felmentett igazgatóhelyettessel.

Az Átlátszó Oktatás a gimnázium két végzős diákjával, Herman Adéllal és Monostori Annával szeptember végén készített interjút. A tanulók fontos szerepet töltöttek be a vonulás megszervezésében.

A Miskolci Herman Ottó Gimnázium tanárai szeptember 12-én. Fotó: Facebook/Herman Ottó Gimnázium, Miskolc

Átlátszó Oktatás: Honnan tudtátok meg, hogy lefokozták Dezsőfi Györgyöt? 

Herman Adél: Teljesen véletlenül láttuk az egészet, amikor a tankerületi vezető beszélt a tanárokkal és Dezsőfi tanár úrral. Szünetben a terem előtt várakoztunk, ahol a megbeszélés két tanórán keresztül tartott. Először a tanárok a tankerület vezetőjével tárgyaltak, aztán a tanárok csak egymással. Azért vártunk ott, mert ebben a teremben lett volna szalagavatós megbeszélés az egész végzős évfolyamnak. Annával legelöl álltunk az ajtó előtt, az egyik kijövő tanár mondta el nekünk, hogy mi történt. Már előtte is gondoltuk, hogy valami nagy baj van, mert láttuk a tanárok arcán, ahogy mentek be vagy jöttek ki. Amikor megtudtuk, mi a helyzet, akkor beszéltük, hogy „Hallod Anna, nekem lesz akkora faszom, hogy elindítsak valamit”. Erre mondta Anna, hogy „ha neked van, akkor nekem is, ha csináljuk, akkor csináljuk együtt.” Így már az elején biztos volt, hogy mi, diákok csinálunk valamit, ami kifejezi a támogatást a tanáraink felé.

Aznap az utolsó óra után összehívtuk a Diákönkormányzatot rendkívüli gyűlésre, és összeállt az a fix 6-7 ember, akikkel elkezdtünk szervezkedni.

Ahogy a terem előtt álltunk, mindenre gondoltam már, arra is, hogy soha többet nem látom a tanáraimat, minden el fog veszni, ami itt van.

Amíg várakoztunk, addig elképesztő félelem és kétségbeesés volt bennem, nem tudtam, hogy mi lesz, mi fog történni. Utána, mikor megismertük a helyzetet, elkezdett forrni a vérünk, hogy mindenképpen kell valamit tennünk, ez így nem mehet.

Monostori Anna: Az volt a legfélelmetesebb, hogy tudtuk, hogy azzal a harminchét tanárral tárgyal a tankerület, akik engedetlenkedtek. Amikor elment a tankerületi vezető, akkor hívták össze a tantestületi gyűlést, mi csak néztük, ahogy a tanárok rohannak, amilyen gyorsan csak tudnak, be a terembe. Kétségbeestünk, és nem csak azért, hogy hogyan fogunk egyáltalán leérettségizni, hanem hogy mi lesz egyáltalán velünk, meg a tanárokkal? A megbeszélést a Diákönkormányzat hívta össze, de utána a szervezést nem a DÖK vállalta, hanem azok a diákok, akik úgy gondolták, hogy elég kurázsi van bennük ahhoz, hogy megmozduljanak. Csak kb. a csapat fele DÖK-ös.

ÁO: Mit akartatok megmutatni, és kinek szólt ez a vonulás?

Herman Adél: Nekem az volt a célom, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy baj van. Szeretnénk, ha visszahelyeznék Dezsőfi Györgyöt, hiszen ő nagyon fontos ember az iskola életében. El akartunk indítani egy olyan hullámot, amibe majd csatlakoznak más iskolák is. Ez sikerült is, minden nap más tüntetés van valahol. Egy mozgalmat akarunk elindítani az igazgatóhelyettesünkért. Ezért a Facebook esemény neve is “Mozgalom”, hogy legyen folytatás.

„Azért vagyok itt, mert rohadtul elegem van” – Tízezrek tüntettek vasárnap a szabad oktatásért | atlatszo.hu

A tömeg a Kálvin térről a Műegyetem elé vonult, ahol elsőként Karácsony Gergely főpolgármester szólalt fel – ő volt az egyetlen politikus, aki beszédet tartott. Utána az oktatás szereplőinek beszédei következtek: a két pedagógus szakszervezet, a PSZ és a PDSZ mellett a korábbi tüntetésen is részt vevő Törley Katalin és Pilz Olivér, valamint diákok, és a Magyar Anyák képviselője is felszólalt.

Monostori Anna: Fontos volt, hogy megmutassuk, hogy mi, diákok, kiállunk a tanáraink mellett. Mi vagyunk azok, akik a legtisztábban látjuk azt, hogyan is folyik Magyarországon az oktatás. Mi hermanosként nagyon jó helyzetben vagyunk, mert lelkiismeretes az összes tanárunk. Ők értünk dolgoznak, ezért úgy gondolom, hogy nekünk is ki kell állnunk értük.

Herman Adél: Keresztanyukám tette fel nekem a kérdést, hogy mi történik, hogyha nem vesznek fel egyetemre, bajom lesz ebből az egészből. Azt mondtam neki, hogy nekem a tanáraim azok, akik a legtöbbet adják hozzá a személyiségemhez, az életemhez, a tanulmányaimhoz. Tudom, hogy itt szükség van rám, ha most itt tudok segíteni, azt meg fogom tenni. Ha ennek az az ára, hogy nem fognak felvenni állami egyetemre, akkor bumm, nagyon jó. De tudom, hogy itt kellett a segítség.

Monostori Anna: Ha fel is vesznek, milyen áron?

Akkor saját magadat köpöd szembe azzal, hogy nem álltál ki azokért, akik téged tanítottak, és tettek azért, hogy felvegyenek arra az egyetemre.

Bennem is ott volt, hogy a legrosszabbra is kell gondolnunk, hogy kirúgnak minket, számunkra is következményei lesznek a dolognak. De úgy gondolom, hogy teljes mértékben megéri, mert nem tudnék tükörbe nézni, ha úgy tekintenék erre, hogy önérdek, mert ez nem lehet az.

ÁO: Hogyan zajlott a szervezés? 

Herman Adél: Minden közös volt. Az volt az első ötlet, amin elkezdtünk komolyan gondolkodni, hogy legyen élőlánc végig a Hermantól épületétől a tankerületig. Onnantól tudtunk csak elkezdeni szervezkedni, amikor megtudtuk, hogy a tanárok mit fognak csinálni. Ők élőláncot szerveztek. De velük ennyit kommunikáltunk, onnantól teljesen mi, diákok szerveztünk mindent.

Monostori Anna: A rendőrségen kellett bejelenteni az eseményt, vasárnap reggel mentünk. Én úgy, mentem oda, hogy 3 napja töltöttem be a 18-at. Hamarabb voltam a rendőrségen 18 évesen, mint vásároltam legálisan alkoholt.

Monostori Anna és Herman Adél a Miskolci Herman Ottó Gimnázium bejárata előtt. Fotó: Átlátszó Oktatás/Pusztai Anna

ÁO: Az első terv az élőlánc volt a tankerületig?

Herman Adél: Igen, de kiszámoltuk, hogy ahhoz nagyon sok ember kell, mert a tankerület a város másik végében van. 1500 ember kellett volna, de szombat reggel, amikor ezt kitaláltuk, úgy voltunk vele, hogy maximum 50-en leszünk, így ezt elvetettük. Utólag néztük, hogy egyébként összejött. Utána jött az ötlet, hogy vonuljunk, a villamosvonalon egyenesen le lehet sétálni. Megcsináltuk a Facebook eseményt szombat napközben, az nagyon felrobbant. Sokkoló volt. A szervezők közül mindenki folyamatosan kapta az üzeneteket, és percenként osztották meg az emberek. Aznap folyamatosan telefonáltam, megállás nélkül. Bármilyen szociális média felületet megnyitottam, volt 15 olvasatlan üzenetem.

Monostori Anna: Azon a hétvégén én mindkét nap dolgoztam. Egész nap ott volt előttem a laptop, és úgy intézkedtünk folyamatosan. Tehát hihetetlen pörgős szervezés volt.

ÁO: Petíciót vittetek el a tankerülethez, amelyben ezt állt: “Célunk tehát, hogy a tanárok megbecsültek legyenek a társadalomban, és pénzügyileg is elismerjék odaadó munkájukat. Az iskolai tananyagot hozzáértő emberek döntsék el! Az állam teremtse meg a feltételeket a hatékony tanításhoz, minden iskolában! Ha a tanáraink nem sztrájkolhatnak, majd mi magunk fogunk! Ők értünk dolgoznak, mi pedig most kiállunk értük!” Hányan írták alá? 

Herman Adél: Három petíció volt, egy online, és kettő papírformátumban – az egyiket szülők, másikat a diákok írták alá. Az online petíciót 468-an töltötték ki. A papírformátumúból a szülői 4 lap volt, a diákoké 6-7, de ezek végig aláírással voltak tele, 3-4 oszlopban végig az A4-es lapon. Az online-t kinyomtattuk, így egy nagy köteg papírral mentünk a tankerületbe.

ÁO: Hétfő reggel a tanárok szerveztek élőláncot, amin rengetegen voltak. Hogyan indultatok el?

Herman Adél: Körülbelül mindenki aki a Herman előtt állt, elindult. A tanárok bementek az épületbe, ők nem jöttek, de mindenki más velünk vonult.

Monostori Anna: Én később csatlakoztam a menethez, a miskolci Városháza előtt. A menet elejére álltam, de már akkor el voltam hűlve, mert nem látszott a sor vége. Hárman vagy négyen voltunk a szervezők közül legelöl, beálltam hozzájuk, és folyamatosan tapsoltunk, skandáltunk. A rendőrséggel tartottuk a kapcsolatot, amikor mi a főutca végén álltunk, mondták, hogy a menet vége még csak a Városház téren jár. Ez egy kilométeres sort jelentett. Ott realizáltuk, hogy te jó ég, ennyien vagyunk? Megállítottuk a villamos- és az autós forgalmat is.

ÁO: Pontosan hányan lehettetek?

Monostori Anna: Legalább ezren voltunk.

A Miskolci Herman Ottó Gimnázium épülete. Forrás: Wikipedia/Szalax

ÁO: Milyen volt a tankerület előtt állni?

Herman Adél: Nem álltunk magaslaton, de ráláttunk a tömegre. Az elképesztő volt, ott éreztük, hogy ezt tényleg mi csináltuk. Ez volt bennem, végig extázisban, hogy úristen, mit csináltunk, ezek az emberek azért vannak itt, mert mi ezt kitaláltuk. Én anno voltam SZFE-s tüntetésen is, és utoljára akkor éreztem hasonlót. Hogy ennyi ember egy dolgot gondol, kimegy az utcára, együtt szólal fel egy ügyért. Az SZFE-s bár nagyobb volt, de onnan úgy jöttem haza, hogy zokogtam.

Ez is hasonló érzés volt – teljes extázis.

Monostori Anna: Gondolhatták volna az az emberek, hogy a kis diákok csak lógni akarnak, és nem is komoly ez az egész, de akik ott voltak,  hittek bennünk, hogy mi ezt komolyan gondoljuk, és jöttek támogatni.

ÁO: Ott álltatok a tankerület épülete előtt, skandáltatok, hogy jöjjenek ki, beszédeket mondtatok, de László István tankerületi vezető nem jött ki. Mennyi ideig várakoztatok?

Herman Adél: Szerintem vagy 20-30 percig álltunk kint. Bőven volt  annyi idejük, hogy észrevegyék, hogy megérkezett ezer ember. Észre is vették, álltak kint az ablakban és néztek ránk, de nem jöttek ki átvenni a petíciót. Ekkor döntöttünk úgy, hogy ha ők nem jönnek ki, akkor majd mi bemegyünk. A rendőrséggel már előtte letisztáztuk, hogy csak ketten mehetünk be. Egy szervezővel ketten indultunk el. Amikor fent álltunk a lépcsőn, akkor néztem körbe, és láttam, hogy ez a tömeg még sokkal nagyobb, mint amit eddig gondoltam. A portás kinyitotta nekünk az ajtót, mondta, hogy menjünk, de a sajtó nem jöhet. A sajtót ezt nem érdekelte, jöttek utánunk.

ÁO: Milyen volt bent lenni az épületben?

Herman Adél: Őszintén nagyon ijesztő volt. De vicces is, ugyanis ahogy a másodikra mentünk fel, az első emeleti fordulóban két személy állt, várt minket, és annyit mondtak, hogy

„mi itt dolgozunk, és tudjuk, hogy nekünk ilyet nem szabadna mondani, de nagyon büszkék vagyunk rátok, egyetértünk veletek, nagyon királyok vagytok, menjetek, mert már várnak rátok az irodában”.

Ott meg is álltam, hogy mégis mi folyik itt, amikor a tankeresek mellettünk vannak. Aztán megérkeztünk az irodába, és benyitottunk. A tankerületi vezető nem állt fel. Azt mondta, hogy beszélgessünk, de a sajtó nem jöhet be. Néhány újságíró a nyomunkban volt, mire azt mondta László István, hogy jó, akkor innentől kezdve nincs miről beszélnünk, és nem veszi át a petíciót.

ÁO: A sajtó miatt nem vette át?

Herman Adél: A sajtó volt az ürügy.

ÁO: De mielőtt beléptek az ajtón az újságírók, akkor még azt mondta, hogy „beszéljünk”.

Herman Adél: Igen. Érdekes lett volna megnézni, hogy ha a sajtó nem magára gondol, hanem az ügyért állt volna  ki, és nem jön be az irodába, akkor tényleg beszélt volna-e velünk. Én nagyon szívesen elbeszélgettem volna vele, sok mondanivalóm van. De nem így történt, így mi eljöttünk, otthagytuk a petíciókat, az újságírók meg ott maradtak. A Partizánon láttam, hogy kérdezgették a tankerületi vezetőt. Azt sem tudjuk, hogy mi lett a petíciókkal, elolvasta, vagy csak kidobta az egészet. Mi kijöttünk, belemondtuk a megafonba, hogy a petíciót átadtuk, és vége lett a tüntetésnek.

Monostori Anna: Amíg ők bent voltak, mi kint vártunk, és elénekeltük a Grundot. De nagyon gyorsan zajlottak az események. Rövid idő múlva már jöttek is ki.

ÁO:A A diáktüntetések egyik szimbólumává vált a Grund című dal, szinte minden demonstráción eléneklik. Mit jelent számotokra ez a szám?

Monostori Anna: Láttuk, hogy más iskolák is énekelték tüntetések során, és mivel ugyanazok a célok, úgy gondoltuk, hogy mi is énekelni fogjuk.

Herman Adél: Én úgy tudom, ennek nagyobb kötődése is van az iskolához, ugyanis a Herman Gimnázium pár évvel ezelőtt rendezett egy gálát, amelynek a záródala a Mi vagyunk a Grund volt. Én úgy tudom, hogy részben emiatt énekeljük.

ÁO: Néhány héttel az esemény után milyen a hangulat az iskolában?

Monostori Anna: Nagyrészt a megszokott, viszont vannak változások. A hermanos közösségről el lehet mondani, hogy nagyon összetartó, ezt a tüntetésen bizonyítottuk leginkább. Ami nagy változás, hogy Dezsőfi tanár úrnak osztottak ki órákat, nekem most már matematikát tanít.

ÁO: Mi a helyzet otthon? Milyen volt a visszajelzés az akcióról, a mozgalomról?

Herman Adél: Őszintén szólva az elején nem volt túl fényes, anyukám nem igazán értette, hogy miért pont nekem kell megcsinálni a tüntetést. Az üggyel egyetértett, viszont féltett engem a lehetséges következményektől. Viszont amikor látta, hogy minden energiámat beleadva csinálom, elfogadta, hogy számomra ez nagyon fontos. Azóta támogat benne, a közös éneklésen is kint volt velem.

Monostori Anna: Nálunk teljesen más a helyzet. Mi szoktunk beszélni politikáról, de soha nem úgy állnak hozzá a szüleim, hogy ahogy mi gondolkodunk, neked is úgy kell. Én már kész tények elé állítottam őket, amikor szervezni kezdtünk. Anyukám értem is aggódott, hogy bármi negatív következmény származik ebből, viszont közben pontosan tudom, hogy nagyon büszkék voltak rám. A kis családomban én leszek az első, aki orvosi pályára lép.

ÁO: Mi a terveztek a jövőben? Most nagyon sok embert összehoztatok, de Dezsőfi György még mindig le van fokozva, a tankerület nem változtatta meg a döntését.

Monostori Anna: Nem tudjuk még. Amikor van egy történés, arra könnyű reagálni. Annak nem látjuk értelmét, hogy rendszeresen csináljunk nagyobb megmozdulásokat, azzal igazából csak az érdeklődést csökkentjük. Ha exkluzív marad, nagyobb tömeget mozdít meg. Ezt szeretnénk, hogy egy-egy ügyben minél több embert összefogni.

ÁO: Milyen visszajelzéseket kaptatok?

Herman Adél: Hideget és meleget. Attól függően, hogy milyen csatornán jött. Egy szélsőséges jobboldali lap írt rólunk, ott cikk alatti kommentek érdekesek voltak például.

Monostori Anna: Hogyan is voltunk nevezve? „Vergődő sereg?”

Herman Adél: Igen. „Vergődés lett a reggeli élőláncból.”  Vicces volt.

Monostori Anna: Kommunisták is voltunk. Ezzel nyilván nem lehet mit kezdeni. Én a pozitívat nagyon jószívűen vettem, a negatívon csak nevettem. Nem volt olyan értelmes negatív kritika, amit figyelembe tudtunk volna venni. Ez mind gyűlöletbeszéd volt.

ÁOs: Végzősök vagytok. Mik a továbbtanulási tervek?

Monostori Anna: SOTE.

Herman Adél: Nem tudom még, valamilyen budapesti vagy vidéki egyetem.

Kérdezett: Pusztai Anna

Címlapkép: Monostori Anna és Herman Adél a Miskolci Herman Ottó Gimnázium bejárata előtt. Fotó: Átlátszó Oktatás/Pusztai Anna

Megosztás