„Hálás feladat olyanért dolgozni, ami ennyi embernek fontos”
Augusztus elején 21. alkalommal rendezték meg a Szakkollégiumi Mozgalom hagyományos nyári rendezvényét, a Szakkollégiumok Nyári Találkozóját, vagyis a Nyatát a...
Augusztus elején 21. alkalommal rendezték meg a Szakkollégiumi Mozgalom hagyományos nyári rendezvényét, a Szakkollégiumok Nyári Találkozóját, vagyis a Nyatát a...
Hol tart ma Magyarországon egy egyetemi hallgatói önkormányzat, ha szövegértésről van szó? Mutatjuk. Közérdekű adatigénylést adtunk be ugyanis a szegedi...
Az Alkotmánybíróság (AB) öttagú tanácsa július 10-én visszautasította Török Márk, a volt szegedi HÖK-elnök indítványát. Török még akkor fordult bírósághoz,...
Két éve még megígérték, hogy kiadják a tanári fizetések csúszásáról szóló adatokat, de most már azt mondják, hogy nincs ilyen...
Diákként, szülőként sőt még nagyszülőként is nap mint nap azzal szembesülünk, hogy a digitális világ kihívások elé állít bennünket. A...
Közel három éve indult el a küzdelmünk a Klebelsberg Központ, vagyis a hírhedt KLIK ellen. A tanári fizetések csúszásáról szerettünk...
Két beadvány érkezett az Alkotmánybíróság elé április folyamán a Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata részéről. Nem nehéz kitalálni, hogy az évek...
Mint számos ország a földön, Magyarország is részese több iskolai kompetenciatesztnek. A PISA, TIMSS, és egyéb tesztek célja, hogy képet...
Lépten-nyomon a mesterséges intelligenciába ütközünk. Komplex algoritmusok alapján tanulnak a számítógépek, de vajon fel tudjuk-e használni ezt a diákok tanulásának...
Már rég beléptünk a digitális korszakba, sőt a következő néhány évben egy új fogalmat kell kitalálni, hogy mibe is érkezünk...